Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Álomalapítás Európában

2015. szeptember 23. 9:58
A Csepp a Tengerben Alapítvány a fenti címmel szervezett találkozót 2015. augusztusában Balatonakaliban állami gondozott fiatalok és az őket körülvevő szakemberek és polgárok számára.

A találkozón önkéntesek, nevelők, gyerekek, civilek és előadók egyaránt részt vettek az Európai Unió „Európa a Polgárokért” pályázatának és az érintett önkormányzatok támogatásának köszönhetően.

A Szlovákia, Magyarország, Románia és Szerbia összefogásával létrejött projekt olyan Európában élő 14-18 éves állami gondozásban élő fiataloknak nyújtott segítséget, akik mögött nem áll a család a munkakeresés, pályaválasztás, otthonteremtés fázisában. Az egy hetes táborban szakmai programok, workshopok, terepgyakorlatok segítségével jártunk körül olyan témákat, amelyben ezek a fiatalok igazán érintettek: munkanélküliség, otthontalanság, addikciók, a cigányság kérdése, továbbtanulás, családalapítás, külföldi munkavállalás, segélyek és ösztöndíjak. Módszereink között alternatív és hagyományos-formális tanulási módszereket is alkalmaztunk. Így kerülhetett a programba a pszichodráma, az agykontroll, a playback-színház, a csapat-workshop, a pályaorientációs foglalkozás- és tanácsadás, a helyi vállalkozóknál végzett terepgyakorlat, a filmklub és a sportfoglalkozás is. Az egy hét során felvonultatott lehetőségek közül minden képességű és hátterű fiatal találhatott számára megfelelőt és hazájában alkalmazhatót.

Nemzetközi meghívottjainknak és a nyelvileg is kevert csoportoknak köszönhetően össze tudtuk hasonlítani a különböző országok lehetőségeit, előnyeit és hátrányait az Európai Unión belül. Örülünk, hogy „nem formális tanulási eszközökkel“ segíthettük a fiatalok nyitottabbá válását, lehetőségeik felismerését és pozitív világlátását. A helyi lakosság együttműködése pozitív megerősítés volt a projekt résztvevőinek abban, hogy a hátrányos helyzetűek csak elfogadó légkörben tudnak kibontakozni.

Külön köszönet illeti a következőket: az Európai Unió „Európa a Polgárokért“ programját, Zugló- Pilis- Veszprém Önkormányzatát, az UCCU Alapítványt, az A38 hajót, a Coca-Cola HBC-t, a Még 1 mesét akciócsoportot, Kovács Erika agykontroll-oktatót, Takács Máriusz rendezőt, Noszkó Niki pszichológust és Berényi Márta drámapedagógust, Molnár Beáta pályaorientációs szakembert, az Istvándy pincészetet, a zánkai Gyógynövény-völgy Oktatóközpontját, Deák Attila dörgicsei gazdát, a gútai gyermekotthont (Detsky Domov, Kolárovo), a párkányi gyermekotthont (Detsky Domov, Stúrovo), a Csibész Alapítványt (Asociația Tinerilor Csibész), 2-es számú családi típusú elhelyező központot (CENTRUL DE PLASAMENT DE TIP FAMILIAL NR 2) a pilisi gyermekotthont (Óvoda, Általános Iskola és Gyermekotthon, Pilis), a Csepp a Tengerben Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány tagjait és támogatóit és Balatonakali lakosságát.

vehir.hu
további cikkek
Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Újabb lépést tett a magyar oktatási rendszer a digitalizáció felé: immár negyedik alkalommal osztottak ki számítástechnikai eszközöket az iskolások számára kormányzati támogatásból. A program keretében országszerte 125 ezer laptopot kaptak az 5. és 9. évfolyamos tanulók, amelyek tabletként is funkcionálnak. A diákoknak csupán igényelniük kellett a gépeket, és mindenki, aki jelentkezett, meg is kapta az eszközt. 2024. november 28. 12:20 Mestereket avattak az Iparkamarában közélet Mestereket avattak az Iparkamarában Huszonégyen vehették át mesterlevelüket kedd délelőtt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénytermében. 2024. november 26. 14:29 125 éves a herendi iskola közélet 125 éves a herendi iskola Fennállásának 125. évfordulóját és az új épület felavatásának félévszázados jubileumát ünnepelte pénteken a Herendi Német Nemzetiségi Általános Iskola. 2024. november 16. 14:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.