Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A tanév fókuszában a közösségi szolgálat

2015. október 6. 14:10
Évnyitó ülést tartott hétfőn a Veszprémi Diák- és Ifjúsági Önkormányzat.

Az iskolák küldöttei előtt bemutatkozott a Vediök elnöksége: Reitmesz Kornél (Vetési), Fazekas Laura (Vetési) és Görgics Martin (Gastroker).

Fazekas Laura, Némedi Lajos, Reitmesz Kornél és Görgics MartinFazekas Laura, Némedi Lajos, Reitmesz Kornél és Görgics Martin

A fiatalokat az önkormányzat részéről Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte, aki kiemelte: a városvezetés fontosnak tartja a fiatalok önszerveződését, aktív tevékenységét. Arra biztatta a fiatalokat, hogy tanulják meg és gyakorolják az önkormányzatiságot és diáktársaik érdekeinek képviseletét, ennek a küldetésnek az önzetlen teljesítéséhez nagy odaadásra van szükség.

Reitmesz Kornél, a Vediök elnöke az előttünk álló tanévvel kapcsolatos terveket vázolva kijelentette: míg tavaly a középiskolások köré épült a Vediök éves programja, idén inkább az általános iskolásokra helyeznék a hangsúlyt. Mivel az érettségi feltétele lett az iskolai közösségi szolgálat teljesítése, fontos, hogy már általános iskolás korukban megismerkedjenek a fiatalok ezzel a feltételrendszerrel. A Vediök önkéntesei egy prezentációval járják majd az általános iskolákat, amellyel a közösségi szolgálat mellett a városi diákönkormányzatot és az ifjúsági házat is bemutatják a diákoknak.

Reitmesz KornélReitmesz Kornél

Az iskolai közösségi szolgálattal kapcsolatban nemcsak információkkal segítenék a diákokat, hanem a lehetséges befogadó szervezetek és a szolgálatot teljesítő diákok közötti kapcsolatfelvételben is közvetítő szerepet vállalnának. Erről Szalóki Viktor (Vetési), az erre a célra létrejött munkacsoport vezetője beszélt. Elmondta: országos tendencia, hogy a fiatalok érdekképviseleti szervezetei civil szervezetekkel építenek ki szoros kapcsolatot annak érdekében, hogy a diákokat az érdeklődésüknek megfelelő közösségi szolgálatos tevékenységhez segítsék.

Szalóki ViktorSzalóki Viktor

A Vediök további programterveivel kapcsolatban kiderült, hogy erősítenék a Lélektér Alapítvány havonta megrendezett filmklubját, illetve az ötletek között szerepel egy éjszakai városi akadályverseny a középiskolák számára, és felmerült egy éjszakai sportnap ötlete is. A Középiskolás Liga helyett inkább több versenyprogramot szeretnének megvalósítani, ezek pontos részleteit azonban még nem dolgozták ki.

vehir.hu
további cikkek
Lángokban állnak a hollywoodi sztárok házai közélet Lángokban állnak a hollywoodi sztárok házai Lángolnak a Kaliforniai erdők, már 130 ezer embert kellett evakuálni Los Angeles közelében, a lángok pedig több itt hollywoodi híresség házát is felemésztették. ma 9:21 A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai A hatalom nem tudta megbocsátani Brusznyai erényeit Brusznyai Árpádra, a Lovassy László Gimnázium egykori tanárára, 1956-os mártírra emlékeztek halálának 67. évfordulóján csütörtökön a Megyeház téren. tegnap 20:12 2025-ben portálunk nevét viseli a veszprémi borszalon Veszprémi borszalon 2025-ben portálunk nevét viseli a veszprémi borszalon Az online térből kilépve a közösségépítés jegyében 2025-ben a Vehir.hu, Veszprém és a Bakony-Balaton térség piacvezető hírportálja névadó főtámogatóként áll a veszprémi borszalon mellé. Így idén már négy alkalommal találkozhatnak az igényes borkultúrára fogékony közönség tagjai a Dubniczay-palota barokk falai közt a sétáló borkóstolón, immáron a Vehír Borszalon keretében, legközelebb március 7-én. ma 13:53 Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak közélet Az EU közel 36 ezer ingyenes InterRail-bérletet oszt szét fiatalok között, 787-et a magyar fiataloknak Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai, köztük - kvóta alapján - 787 magyar fiatal kap ingyenes európai vonatbérletet - közölte az Európai Bizottság szerdán. 2025. január 8. 13:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.