1940 legnagyobb zenés színházi sikere kétségkívül Eisemann Mihály és Szilágyi László új operettje, a Tokaji aszú volt, amely még három évvel később, a háború végén is műsoron maradt, sőt meg is filmesítették. A rendkívül népszerű szerzőpáros korábban többek között az Én és a kisöcsém, a Hyppolit, a lakáj, a Zsákbamacska révén lett országosan ismert. Az már a bemutató idején köztudott volt, hogy maga a mű a főszereplő, Fedák Sári kedvéért született, és a legendás színésznő is közreműködött megszületésében. Noha falusi miliőben játszódik, Szilágyi nem a népszínművek világát teremti újjá itt, hanem a műfajban némileg szokatlan módon, hétköznapian drámai szituációt teremt, ám mindvégig megőrizve az operett szabályait.
Eisemann Mihály most sem fukarkodott tehetségével, olyan slágerei szerepelnek az operettben, mint a Pénz beszél, a Fáj a szívem, a Május van, az orgona virágzik, vagy főleg a Rózsa, rózsa, bazsarózsa – /ez hamarosan a frontkatonák indulója lett/, és sok más ismert dallam, amely most az új átdolgozás során került a darabba.
A megható és sodró mese tanulságát a Tokaji aszú főhőse, Tarcali Darázs Katalin maga így fogalmazza meg: „Isten nem fajtákat teremtett, hanem embereket! Egyformák vagyunk, mint a szőlőtőke fürtjei”. Ez nemcsak 1940-ben, de még ma is több mint frázis – bölcs igazság. Márpedig ez egyetlen operettnek sem árt.
A Tokaji aszú stábja a Tokaji Fesztiválkatlanban mutatkozott be több mint 2000 fős nézőközönség előtt június 6-án. A premierre mintegy 65 fős stáb utazott el az előadás sikeres létrejöttéért. A művészek és műszaki dolgozók két busszal érkeztek a helyszínre, a díszletet, bútorokat egy kamion szállította keresztül az országon.
A nyár folyamán az előadás bemutatkozott Szarvason, Pápán és Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában is, ahol a darab zeneszerzőjének leszármazottjai, az Eisemann család tagjai is jelen voltak.
