Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Az élvonal kapuját ostromolja a Veszprémi Egyetem / Eddig remekeltnek a kosarasok, de a neheze még hátravan

2009. március 5. 7:56
Idei 18 mérkőzéséből 17 alkalommal győzött a férfi kosárlabda csapat, s első helyen áll az NB I/B. Nyugati csoportjában.

A sikeres szereplésről, s a jövőről Andorka Zoltánt, a VESC szakosztályvezetőjét kérdeztük.

Vezeti a másodosztály nyugati tabelláját a Veszprémi Egyetem. A lebonyolításnak köszönhetően azonban még korán sem lehetnek nyugodtak a szurkolók. Komoly izgalmak, parázs hangulatú mérkőzések fognak dönteni az első osztályú tagságról. Mind a nyugati, mind a keleti régió küzdelmeinek első négy helyezettje kerül be a rájátszásba, ahonnan csak az első kvalifikálhatja magát a legjobbak közé.

– Vártuk ezt a teljesítményt ettől a társaságtól, hiszen célirányosan, posztokra igazoltunk, s szerettük volna ezt az eredményt elérni. A tavalyi szezonban is az élvonalba jutás volt a célunk, akkor az utolsó előtti fordulóig versenyben is voltunk. Idén is ezzel a célunk, bár semmivel nem lesz könnyebb, mint tavaly. Már a Nyugati csoportban is nagyon nehéz lesz az élén végezni, de a keletiekkel történő rájátszás még komolyabb feladat lesz számunkra. A legnagyobb ellenfelünk a Salgótarján lehet, akik szintén az élvonalba vágynak. Ők egy tudatosan összevásárolt, nagyon profi csapat, komoly támogatottsággal. Szintén erős rivális lesz az Eger és a Baja is, így a legjobb teljesítményt kell kihozni magunkból, ha ott akarunk lenni a döntőben. Ennek megfelelően dolgozunk és készülünk – latolgatja ez esélyeket a szakosztályvezető.

Az utóbbi időben remekül szerepeltek a fiúk, nagy különbségű győzelmeket arattak. Ennek megfelelően jó és bizakodó a hangulat a csapatban. Viszont semmiképpen sem elbizakodó, hiszen tudják, hogy a neheze még hátravan. Felmerül a kérdés, hogy az élvonalba jutás esetén tudja-e teljesíteni a VESC az anyagi jellegű feltételeket.

– Ez már egy nehezebb kérdés. A városvezetésnek van koncepciója az „A”, illetve a „B” csoportra is. De tisztában vagyunk vele, hogy csak városi támogatásból nem érhetjük el céljainkat. Szükségünk lesz komoly névadó szponzorra. A jelen gazdasági helyzetben azonban még senki sem tudja megmondani, hogy mindez sikerülhet-e. A szurkolók támogatnak bennünket. A Nyugati csoportban talán a mi mérkőzéseinkre a kíváncsiak a legtöbben. Négy-ötszázan buzdítanak bennünket, amely szám a rájátszás során tovább nőhet. Ez plusz erőt ad nekünk – mondja Andorka Zoltán.

Mindez persze nem meglepő, hiszen a csapat gerincét egyetemisták alkotják, akik közül sokan a megyeszékhelyen tanulnak. Mellettük veszprémi középiskolások, illetve felnőtt játékosok is vannak szép számmal, akik a tanulás, illetve munka mellett űzik kedvenc sportjukat.

Zatkalik Dávid
további cikkek
Meteorológia: vasárnap havazás várható az ország egy részében időjárás Meteorológia: vasárnap havazás várható az ország egy részében Vasárnap az ország északi, északkeleti részében, az Északi-középhegység nyugati felében akár több centiméteres hóréteg is kialakulhat - derül ki a HungaroMet Zrt. szombat délutáni videójából. tegnap 17:31 Karácsonyi ízek a világ körül Karácsonyi ízek a világ körül A karácsony nemcsak a szeretet és a családi összejövetelek ünnepe, hanem a gasztronómiai kalandoké is. Ahány ország, annyi szokás – és ez különösen igaz az ünnepi asztalokra. A helyi kultúra, történelem és ízvilág keveréke teszi egyedivé a karácsonyi ételeket, amelyek gyakran generációról generációra öröklődnek. Szerkesztőségünk most képletesen elutazott a világ különböző nemzeteinek ünnepi konyháiban, hogy megismerjük, milyen fogások varázsolják felejthetetlenné az ünnepeket! tegnap 17:29 Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is labdarúgás Ancelotti a legjobb edző az IFFHS-nél is Akárcsak a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán, a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) is Carlo Ancelotti lett az idei év legjobb klubedzője. tegnap 14:59 Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK Veszprém Kosárlabda Klub Zsinórban ötödször nyert a Veszprém KK A Veszprém Kosárlabda Klub péntek este a Békéscsabai KK vendégeként lépett pályára az NB I/B Zöld csoportban, és szoros mérkőzés végén sikerült megszereznie sorozatban az ötödik győzelmét. Az 85-79-es végeredmény tükrözi a bakonyi csapat koncentrált és hatékony játékát, amely holtversenyben továbbra is a tabella élén áll. tegnap 14:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.