Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
9°C

Egységes tanulmányi rendszer jön létre a felsőoktatásban

2015. november 10. 11:53 // Forrás: Well PR
Egyesül a két nagy felsőoktatási tanulmányi rendszer, a Neptun és az ETR.

A cél egy egységes intézményi oktatási infrastruktúra, amely magába foglalja az eddig egymás mellett futó fejlesztéseket, ötvözve az eddig használt rendszerek előnyeit annak érdekében, hogy a tanintézmények oktatói és hallgatói országosan és egységesen magasabb színvonalú, komplexebb, továbbá átjárható szolgáltatásokat kaphassanak.

„Már 2002-ben felmerült, hogy a két cég ne egymással párhuzamosan, hanem közösen együttműködve fejlesszen egy felsőoktatási alapinfrastruktúrát. Sokáig azonban ez csak elképzelés maradt, mígnem két évvel ezelőtt megkezdtük a konkrét egyeztetéseket. A mostani megállapodás egy nagyon hosszú tárgyalási időszakot zárt le sikeresen, és példával szolgálhat mások számára is, mivel az intézményi dolgozók és a hallgatók – rajtuk keresztül pedig a szülők és a családok – érdekei és visszajelzései is testet öltöttek a rendszerek fúziójával, tehát a két cégnek egy széles társadalmi réteget érintő kérdésben sikerült pozitív eredményt elérnie” – tájékoztatott Fauszt Zoltán, az SDA Informatikai Zrt. tulajdonosának képviselője.

„Mostantól, azaz a rendszerek összevonását követően, az ETR rendszer értékes funkcionalitásait a továbbiakban a Neptunba integráljuk, a két rendszerből egy egységes rendszert hozunk létre. Ezzel Európában a legnagyobb és legkomplexebb oktatási rendszert valósítjuk meg. A megállapodás eredményeképpen azoknak az intézményeknek, amelyek a jelenlegi ETR verziót használják, lehetőségük lesz – változatlan szerződéses feltételek mellett – legkésőbb 2017 nyaráig használni azt. A jelenlegi ETR verziót használó összes intézménynek az egységes rendszerre való folyamatos és zökkenőmentes áttérése várhatóan húsz hónapot vesz majd igénybe” – mondta el Rós László, a Dexter Informatikai Kft. vezetője.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.