Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Ki mit tudott a Pannonon?

2009. március 11. 13:56
Idén negyedik alkalommal rendezték meg az egyetemen a vetélkedőt, amelyen 4 kategóriában 15 produkcióval mutatkoztak be hallgatók.

A fellépők vers-próza, ének, hangszeres zene, tánc kategóriában méretettek meg. Az Sz. Csordás Éva előadóművész, Magyaróvári Zsuzsanna táncpedagógus, Ötvös Károly ének- és zenetanár alkotta zsűri a hagyományokhoz illően mindenkit részesített díjban (könyvutalvány) és emléklapban.

-Külön sorrendet idén a meglehetősen színvonalas produkcióknak köszönhetően nem állított fel a zsűri, inkább a legjobbakat emelték ki - mondta el Felföldi Gábor, közművelődési titkár.

A fellépők palettája a jelentkezők számához képest rendkívül színesre sikeredett, így a szavalatok mellett az énekesektől és a hangszeresektől is hallhattunk klasszikusokat, kortárs darabokat egyaránt. Idén meglepően kevés táncos jelentkezett, így csak egy hastánc és egy néptánc előadást láthattak az érdeklődők.

A zsűri vers-próza kategóriában Nedermann Katalint, az énekesek közül Keresztes Noémit, hangszeresek közül Franczia Dánielt és Csóka Leventét, tánc kategóriában pedig Komjáthy Mónikát, Szabó Anitát és Barsi Gábort is kiemelte.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.