2019. október 16. // Gál névnap

A Fény Nemzetközi Éve rendezvényei a Lovassy Gimnáziumban

2015. december 3. 11:07

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában lévő Lovassy László Gimnázium a Fény Nemzetközi Éve programsorozat keretében 709.025 forint vissza nem térítendő támogatásban részesült a Nemzeti Kulturális Alap jóvoltából. A rendezvények e pályázat révén valósultak meg.

Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánították. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO által is támogatott javaslat nyomán elindított programsorozatnak köszönhetően szerte a világon milliók életének lett ebben az évben még szervesebb része a fény.

A Magyar Tudományos Akadémia által létrehozott Programbizottság felkérésére a Lovassy László Gimnázium 22 további magyarországi középiskolának valamint a Magyar Tudományos Akadémia Programbizottságának partneriskolája lett 2015-ben. Partneriskolaként a gimnázium a Fény Nemzetközi Éve eseményeinek, programjainak széleskörű terjesztésében, szervezésében működött közre 2015-ben.

A Lovassy László Gimnázium által koordinált programok a következők voltak:

1. A fénnyel kapcsolatos szakmai programok:

2015. március 20-án a gimnázium diákjai közösen nézték meg a részleges napfogyatkozást.

2015. április 18-án az „Egy szép fényes na” programmal kapcsolódtak az Eötvös Loránd Fizikai Társulat által meghirdetett „A fizika mindenkié” országos rendezvényhez. A délelőtti és délutáni előadásokon az éghajlatváltozásról, a légköri jégkristályok fényjátékairól, az alternatív energiaforrásokról, a napelemekről és a lézerfény titkairól hallhattak érdekességeket az érdeklődök. A szakmai program végén volt lovassys diákok saját készítésű Tesla transzformátort mutattak be. A fényes nap lezárásaként több mint száz diák gyalogolt el a Veszprém környéki kilátókba (Csatár-hegy, Márkó, Papod és Bánd) s hoztak létre elemlámpákkal a kilátók között fényhidat.

2015. szeptember 14-én történelmi témájú előadást volt a gimnáziumban „Új megvilágításban a Szent Korona. Legfőbb nemzeti kincsünk újkori történetének friss kutatási eredményei” címmel. Ezen az előadáson a Szent Korona kutatócsoport legújabb kutatási eredményeivel ismerkedhettek meg a résztvevők.

2015. szeptember 16-án a Magyar Tudományos Akadémia Wigner Fizikai Kutatóközpontja szervezésében a Lovassy László Gimnáziumban köszönthették a Sokszínű Fizika Roadshowt. Előadásokat hallgathattak meg a résztvevők az űrről, a napról, a napenergiáról, a lézerfényről és láthattak érdekes kísérleteket a nanorészecskék világából valamint találkozhattak járkáló robotokkal is.

2015. október 19-én, a lovassys diáknapon a diákok megismerkedhettek – színes kémiai kísérleteken keresztül – a Vegyész kobold színes fényes napjával, valamint megismerhették a fény autóipari alkalmazását is a „Szenzorok az autóiparban” előadáson.

2015. november 16-án a „LED és ami mögötte van” című előadáson a XXI. század energiatakarékos fényforrásával ismerkedtek meg a gimnázium fizika iránt érdeklődő diákjai. A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karával való együttműködés keretében megvalósult előadáson megtudhatták a résztvevők azt is, hogy a LED fényt miképpen használják a Sixtus-kápolna freskóinak a megvilágítására.

2015. november 24-én a Veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskola diákjai ismerkedhettek meg a napórakészítés technikájával és készítettek maguk is papírból napórát. Ugyanezen a napon a lovassys diákok nyertek betekintés a napórák világába: választ kaptak arra a kérdésre, hogy a különböző történelmi korokban és a világ különböző szegleteiben milyen napórát készítettek.

2015. december 3-án a karácsonyi készülődés jegyében a „Karácsony a Fény Évében” című előadást hallgathatták meg az érdeklődők.

2. Kiállítások, művészeti programok:

2015. márciusában az „Ásványok és a fény” című kiállításon az érdeklődők különböző összetételű és színű ásványokat tekinthettek meg a Lovassy László Gimnáziumban. A megvalósítást az ELTE TTK Természetrajzi Múzeum segítette több ásvány kölcsönzésével.

2015. májusában Ladányi Tamás asztrofotóiból nyílt kiállítás a gimnázium földszintjén. A kiállítás megnyitója előtt a híres asztrofotós, az iskola volt diákja előadását hallgathatták meg az érdeklődők „Asztrofotózás avagy pixelekbe zárt csillagfény” címmel. A kiállítást megelőzőn hirdette meg a gimnázium a „Örökítsd meg a fényt” fotópályázatot, melyre több száz pályamű érkezett. A legjobb pályaművek kiállításra is kerültek Ladányi Tamás fotói mellé.

2015. novemberében pedig a veszprémi kötődésű Kallai Sándor festőművész festményeiből nyílt kiállítás a gimnáziumban Fényszakok címmel.

2015. november 12-én művészettörténeti témájú előadást hallgathattak meg az érdeklődők Csontváry Kosztka Tivadar festészetéről.

2015. november 14-én a Magyar Tudományos Akadémia és a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria által meghirdetett Fénytények című kiállításon négy olyan fotó is kiállításra került, ami a májusi lovassys fotópályázat legjobbjai között volt. A zsűri döntése alapján két kiállított fotót 3. díjjal jutalmazták.

3. A projekt során elkészített eszközök:

2015. nyarán a lovassys diákok egy csoportja fizikatanáraik irányításával napkollektoros aszalót készített. Az aszalót a diákok saját maguk készítették el: a doboz kivágásán, összeszerelésén keresztül a beüzemelésig. Az őszi napsütéses időben több kilogramm gyümölcsből készítettek télire aszalt nassolnivalót.

2015. novemberében és decemberében elkészült a Gimnázium homlokzatára felszerelhető napóra.

A gimnáziumban megvalósult projektet szakmailag egész évben a Magyar Tudományos Akadémia koordinálta, míg a pénzügyi végrehajtását az első félévben az MTA, míg második félévben a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ segítette.

vehir.hu
2019. október 16. // Gál névnap