Az egykori kiváló versenyző emlékére rendezett birkózó versenyre a Dunántúl mintegy 20 csapata jelezte részvételét. A gyermek korosztálytól egészen az U-23-as korosztályig megmérkőznek a fiatalok, az elsődleges cél az utánpótlás felkészítése a korosztályos diákolimpiákra és országos bajnokságokra.
- Alig találunk már az országban olyan versenyeket, ahol felkészülési lehetőséget tudunk biztosítani birkózóinknak, meggyőződésem, hogy csupán edzésekkel nagyon nehéz eredményesen szerepelni az országos versenyeken – mondta Izsák Károly, a veszprémiek edzője.
Ősszel még az sem volt biztos, hogy lesz hol edzeniük a veszprémi birkózóknak, miután a bérleti szerződésüket felmondta a rendőrség, de Hriszto Botev Általános Iskolában új otthonra találtak, sőt a Company Nyelviskola személyében főtámogatóra is lelt az egyesület.
Faragó Zsolttól megtudtuk, hogy a szervezők nem szednek nevezési díjat, mert a legtöbb szakosztály anyagi problémákkal küszködik. A városi önkormányzat évek óta segíti a verseny sikeres rendezését, de a megyei sporthivatal és a megyei birkózó szövetség is mindig a veszprémi birkózók mellett áll.
A versenyeket a Belvárosi Sportcsarnokban rendezik 10:00 órától.