45 évvel ezelőtt, 1970-ben jelent meg először Szabó Magda Abigél című regénye, amely aztán rövid időn belül ikonikussá vált. „Vitay Georgina sztorija túlmutat a pöttyös regények keretein: a kamaszlányok életének apró-cseprő eseményein túl egy nagyon komoly fejlődéstörténetet is elmesél, s leginkább hűen ábrázolja azt a szomorú pár évet, amikor Magyarország a nácizmus és a háború satujában kínlódott.” A regényt később tévéjáték és hangoskönyv követte, majd 2008-ban Somogyi Szilárd rendezésében nagysikerű musical készült belőle az Operettszínházban.
– Te is felidézted ezeket az állomásokat, mielőtt nekiláttál a munkának?
Nem, alkotás előtt direkt nem szoktam megnézni mások rendezését vagy a filmváltozatot, mert nem szeretném, hogy bármilyen szinten befolyásoljanak. A saját elképzeléseimet akarom színpadra vinni. Amikor már fejben készen vagyok, természetesen megnézek mindent, mert mindenből tanul az ember.
– A Pentaton Koncert- és Művészügynökséggel kötött szerződés alapján mutatjátok be az Abigélt Veszprémben, ami azt jelenti, hogy bizonyos szinten hűnek kell maradnotok az eredeti darabhoz. Mennyire kaptál szabad kezet?
Természetesen itt is – mint más komolyabb musical esetében – kötött a kottaanyag és a szövegkönyv. Ez eredetileg egy kicsit hosszú darab, amelyet az ősbemutató óta folyamatosan rövidít, változtat, javít az ősbemutató rendezője, a szövegkönyv írója, Somogyi Szilárd, az Operettszínházban. Tehát mi már egy alaposan végiggondolt anyagot kaptunk. A változtatásokat, amelyekre engedélyt kértem, többnyire a kényszer szülte: az Operettszínház nagyon komoly technikai apparátussal, forgószínpaddal rendelkezik, ami nekünk nincs. Teljesen más szempontból kellett néznem az egész darabot, és rengeteget kellett azon agyalni, hogyan lehet úgy megbuherálni, hogy e nélkül is működjön az előadás, és le tudjuk követni a szinte oldalankénti helyszínváltozásokat, anélkül hogy sérülne a mű, lelassulnánk, vagy hiányt szenvedne színpadi látványban a nagyérdemű. Talán sikerül a hátrányból előnyt kovácsolni.
– Mire szeretnéd helyezni a hangsúlyt a rendezésedben?
Nem hiszem, hogy bármit is ki kellene hangsúlyozni. Gina történetét szeretném elmesélni, megmutatni, ő miként éli meg az eseményeket. Próbálom az ő szemszögéből ábrázolni a történteket, néhány jelenetnél például teljesen azt látja a néző is, amit ő. Számomra pont attól izgalmas ez a sztori, ahogy látjuk Gina jellemének átalakulását: azt, ahogy a budapesti fényűző életből kiszakadva egyfajta mélyrepülésként éli meg az árkodi intézetet, ahol egy idegesítő csitrivé válik, de amikor megérti, miért van ott, pillanat alatt megérik, felnőtté válik. Nagyon szép ez a történetet, nem véletlenül lány a főszereplő: a lányok sokkal korábban érnek, egy hasonló korú fiú nem biztos, hogy képes lenne igazán átlátni ezt a helyzetet. Roppant örülök annak is, hogy nagy harcok árán sikerült összegyűjtenünk 17, jórészt veszprémi lányt, akik nagyon ügyesen táncolnak és énekelnek, annak ellenére, hogy többségük nem rendelkezett színpadi múlttal. Igazi lányosztályt verbuváltunk össze, akikre jó ránézni: nem 17 extrahosszú lábú táncoslányok ők, akik még kiválóan is énekelnek, hanem a szó legnemesebb értelmében vett hétköznapi lányok.
– Mit gondolsz, attól függetlenül, hogy egy fiú főszereplővel kevésbé állná meg a helyét a darab, a fiatal srácok is ugyanúgy átérzik majd ennek a történetnek a jelentőségét?
Hogyne. Férfiak nem igen szokták bevallani, hogy olvastak egy pöttyös regényt, pedig igen. Mert ez egy jó történet, ami valójában nem kamaszlányokról szól, hanem arról a néhány szomorú évről, amikor Magyarország a nácizmus és a háború satujában kínlódott. Részben a maga hibájából, hiszen nemcsak bátor tisztek léteztek, akik szembementek a nácizmus ideológiájával, és megpróbáltak kiszállni, hanem nyilasok is. Sajnos tény, hogy voltak zsidótörvények, és hogy Horthy keze is benne volt a szörnyűségekben. Ezt el kell fogadni és szembenézni a múlttal. Nagy nyomás alatt volt Magyarország, és hogy abban a helyzetben nem mindig a helyes döntést hoztuk meg. Ebből a szempontból is remek író Szabó Magda, mert nagyon pontos lélekrajzokat és fantasztikus történeteket ír, az Abigél pedig nálam garantáltan helyet kapott a 100 legjobb között. Pedig amikor először elkezdtem dolgozni vele, még nem szerettem annyira. Most kezdem érezni, hogy mennyire szép történet ez. Jobb, ha a néző is tart magánál papír zsebkendőt az első felvonás végén.
– Úgy tudom pedig, gyerekként a négyrészes tévéjáték igencsak megfogott.
Igen, de a musicalekkel a mai napig egy kicsit ambivalens a kapcsolatom. Nem hiszem, hogy a zenés színház és az, amit csinálok, tömegkultúra lenne, mert nagyon odafigyelek a mondanivalóra, de ahhoz, hogy egy musical tényleg ütni tudjon, nagyon jól kell megcsinálni. Kocsákot szeretem, majdnem minden művében dolgoztam is, ő például nagyon hatásos zenét tud írni. Képes egy-egy jelenetnek olyan mélységet adni, ami teljesen magával ránt. Rengeteget dolgoztam együtt Ruszt Józseffel, aki nagy zenetudor, és hiszem, hogy a jó zene bár igényli a fejlett fénytechnikát és a verejtékszagú koreográfiát, önmagában is képes megemelni a jelenetet. Most épp azzal kísérletezem, hogy lehet „lecsupaszítani” egy-egy jelenetet. Ezt a darabot szerintem nem is illik megfordítani, és mindenféle felesleges sallanggal megbolondítani. Korhűnek kell lenni díszletben, jelmezben, az egész koncepcióban.
– Az Abigélt elsősorban ifjúsági regényként tartjuk számon, így a célközönség is részben a fiatalság. Mit szeretnél elérni, milyen hatással legyen rájuk?
A legfőbb cél az lenne, hogy az előadás megtekintése után olvassák el a könyvet, ahogy én is tettem anno a négyrészes tévéjáték megnézését követően. Illúzióim persze nincsenek, tudom, hogy ma már csak én olvasok regényt. De talán érdekel pár embert a magyar történelemnek az a kis szegmense, amit a darab tulajdonképpen csak részben érint. Zavaros idők voltak ezek, fura világ, aminek a közepén egy fiatal lány nővé érik, miközben persze a szerelemmel is találkozik, és persze a szerelmi csalódással is. Számomra hihetetlenül izgalmas ezt végigkövetni, úgy érzem, sikerült is ezt szépen megmutatnunk, így most már kicsit nyugodtabban készülök a bemutatóra. Bízom benne, hogy a fiatalokat is meg tudjuk majd mozgatni.
