A Belvárosi Sportcsarnokban rendezett viadalon szinte az összes dunántúli birkózóklub képviseltette magát, már a mérlegeléskor látszott, hogy színvonalas csatákra van kilátás.
A megnyitó egy rövid megemlékezéssel kezdődött a nemzeti ünnep alkalmából, majd Hudvágner Tamás, az önkormányzat Sport és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke nyitotta meg a rendezvényt. A veszprémi birkózásért végzett áldozatos és eredményes munkájáért kitüntették Szakács János, egykori edzőt, aki számos válogatott birkózót nevelt ki.
A gyermek és a diák korcsoportok küzdelmeivel kezdődött meg a verseny, majd az idősebb korosztály versenyzői is megmérkőztek. A kilátogató közönség válogatott birkózókat is láthatott a szőnyegen, de részt vettek a versenyen olyan gyerekek is, akiknek ez volt életük első versenye.
A hazai birkózók sikeresen szerepeltek, néhány pozitív meglepetés is született. Az egyik legizgalmasabb végjátékot az U-23-as korosztály 84 kilogrammja hozta, ahol az első három helyezett közé két veszprémi versenyző is beverekedte magát, a sorrend körmérkőzéssel dőlt el. A két hazai birkózó, Horváth Attila és Répási Tamás egymás elleni küzdelme fordulatos, kemény csatát hozott. A mérkőzés végén Horváth bizonyult jobbnak, akire a következő körben a válogatott oszlopos tagja, a ceglédi Malomvári Zsolt várt. A nagy taktikai csatában a ceglédi versenyző csak szoros pontozással tudta legyőzni Horváthot, aminek a végelszámolásnál – mint később kiderült - különös jelentősége volt. Az utolsó mérkőzésen Répási Tamás alaposan felbolygatott mindent. A harmadik menetben egy mintaszerűen kivitelezett kétkaros szaltóval eldobta ellenfelét, ezzel megnyerte a mérkőzést. A versenyzők tehát körbeverték egymást, és a több technikai pontnak köszönhetően a két veszprémi birkózó végzett az élen: Horváth az első, Répási pedig a második helyen.
A veszprémiek Kocsis László (50 kg) révén begyűjtöttek még egy első helyezést, Reider Roland pedig (74 kg) ezüstérmet szerzett, miután szoros pontozással kikapott a zalaegerszegi ellenfelétől. Úgy tűnt, hogy a veszprémiek jól begyakorolták a kétkaros szaltót, mert Reider is „eladta” ezt a dobást pécsi ellenfelének, sőt, az akciót tussal fejezte be.
Ezüstérmet szerzett a gyermek +46 kilogrammban Krebsz Martin, és öt negyedik helyet is begyűjtöttel a hazaiak Németh Zsanett (serdülő 66 kg), Krebsz Kolos (diák I. 61 kg), Horváth Róbert (diák I. 50 kg), Kertai Bendegúz (diák I. 46 kg) és Krebsz Botond (Diák II. 34 kg) révén.
A csapatversenyt a zalaegerszegi birkózók nyerték, a kaposváriak és a tatabányaiak előtt.
Legközelebb októberben láthatnak a nézők birkózóversenyt Veszprémben, egy nagyszabású országos bajnokságot a 23 éven aluliak részvételével és egy nemzetközi diákversenyt.