Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meg kell ragadni az élet adta lehetőségeket

2016. január 12. 9:55
Nem kergeti kifejezetten a kihívásokat, de ha egy érdekes lehetőséggel találkozik szembe, nem szalasztja el. Játszik, ügyel és asszisztál, és egy kicsit mindenbe szeret belekóstolni: Lenchés Mártonnal, a Pannon Várszínház fiatal tehetségével beszélgettünk.

– Játszol színpadon, de rendezőasszisztensként és ügyelőként ott vagy a kulisszák mögött is, filmesztétikát tanultál, korábban pedig az írásba és a stand-up comedybe is belekóstoltál. Már kisgyerekként is ennyire aktív voltál?

– Gyerekként még csak szerettem volna mindenbe belefogni, de igazán a középiskolában nyílt ki számomra a világ. Kőszegen jártam gimnáziumba, ahol egy remek kis csapat gyűlt össze, és akikkel kölcsönösen inspiráltuk egymást. Többen zenéltek, írtak, néhányan játszottunk – valahol ott kezdődött az én szereplésvágyam is, egész véletlenül. Soha nem tartottam magam olyan embernek, aki kiáll a színpadra és előadja magát, az élet mégis „belekényszerített” ilyen helyzetekbe, a végén pedig azon kaptam magam, hogy élvezem, és talán érdemes lenne ebbe az irányba elindulnom. Később aztán a Pannon Várszínházban a színházi háttérmunkálatokkal is megismerkedhettem, ami egy teljesen új szituációt teremtett, mert korábban nem sokat tudtam erről a világról, de rendkívül szeretem.

– Ezek szerint inkább az a típus vagy, aki él az élet adta lehetőséggel és nem feltétlenül tudatosan keresed a kihívásokat?

– Várakozó típus vagyok, de ölbe tett kézzel nem szeretek ülni. Inkább türelmesen megvárom azokat az alkalmakat, amikor léphetek – akkor viszont megteszek mindent.

– Gimnáziumban már a színház felé orientálódtál, az egyemet mégis szabad bölcsész-filmesztéta szakon végezted. Miként váltotta fel időközben egyik művészeti ág a másikat, aztán vissza?

– A filmművészet régi nagy szerelem. Korábban arról álmodoztam, hogy egyszer filmrendező vagy forgatókönyvíró leszek, részben ezért is döntöttem úgy, hogy filmesztétikát tanulok az egyetemen. Rendszeresen jártam színházba is, de annak ellenére, hogy nagyon szerettem azt a világot, nem tudtam elképzelni magam színpadon. Aztán jöttek a középiskolás évek, az iskolai ünnepségeken való szereplés, az irodalmi színpadok, és egyre több pozitív visszajelzést kaptam. Én mégsem éreztem úgy, hogy meg tudnám állni a helyem ezen a pályán. Mindig is önbizalomhiányban szenvedtem, így a pályaválasztás idején inkább a biztosabb utat választottam: azt gondoltam, az esztétika világa, a műelemzés, a kritika az, amivel nekem foglalkoznom kell. Már az érettségi felé közelítettünk, amikor a nagyszüleim láttak a tévében egy interjút Vándorfi Lászlóval, aki épp fiatal színészeket, amatőröket keresett új produkciókhoz. Ők javasolták, hogy menjek el a szereplőválogatásra. Magamban azt gondoltam: mégis mit veszíthetek? Így megpróbáltam. Végül 2010-ben bekerültem A kőszívű ember fiai című előadásba és egyben a színházba is.

– Most pedig már az ötödik évadodat töltöd itt. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál ez idő alatt?

– Nagy megtiszteltetés, hogy már a kezdet kezdetén asszisztensi feladatokat is elláthattam a statisztaszerepek mellett, és hogy Vándorfi László azután se feledkezett meg rólam, hogy a 2010/11-es évadot követően elmentem tanulni. Bár kisebb-nagyobb megszakítások voltak az évek során, teljesen soha nem szakadtam el a színháztól, egy-egy darabra mindig visszatértem. Még egyetem alatt játszhattam a Száll az ének című előadásban, majd következett a Hegedűs a háztetőn. A sokasodó feladatok pedig egy társulati szerződést is magukkal hoztak, amit nagy örömmel fogadtam.

– A korábbi projekteket miként tudod kamatoztatni a munkádban? Milyen kölcsönhatásban áll film és színház?

– Film és színház valójában két különböző médium, egészen másként működnek. A filmesztétika szakon elsajátított tudás és gondolkodásmód mégis remekül kamatoztatható a színházi dramaturgiában. A kritikai, elemző hozzáállás nem múlt el nyomtalanul: ma már sokkal könnyebben találom meg a rejtett utalásokat egy szövegben, asszisztensként, ügyelőként pedig sokszor egészen másként látom a darabot, mint a szereplő. Ezáltal pedig a kollégáimat is tudom segíteni, akik gyakran kérik ki a véleményemet.

– A stand-upos múltadból mit hoztál magaddal?

– Leginkább hasznos tapasztalatokat arról, hogyan javítsuk az üzlettechnikánkat és persze az előadói készségeinket. Nagyon izgalmas lecke volt ez számomra, annak ellenére, hogy utólag úgy érzem, a stand-up nem az én világom. Még az érettségi idején vágtam bele, amikor egy barátunk bekerült egy tévés vetélkedőbe, és ez az osztálytársammal közösen arra ambicionált bennünket, hogy mi is kipróbáljuk magunkat. A Magyar Televízió Mondom a magamét címmel fiatal humoristáknak szervezett tehetségkutatót, mi pedig belevágtunk, leginkább azért, hogy lássuk, milyen belülről egy ilyen hatalmas tévéstúdió. Végül a döntőkig jutottunk, igen nagy nevekkel ismerkedhettünk meg, például Galla Miklóssal és Nagy Bandó Andrással, fellépésekre jártunk, de nem éreztem, hogy ez lenne az én utam. Fiatal voltam, kevés tapasztalattal az életről ahhoz, hogy igazán ütős poénokat tudjak mesélni a színpadon. Másrészt az a fajta pofátlanság sem volt meg bennem, ami ehhez a műfajhoz szükséges.

A pécsi időszakra viszont nagyon szívesen emlékszem vissza, az igazán szép volt. Jámbor Ádám barátom keresett meg, hogy hozzunk össze valamit, ha már mindketten ebben a közegben mozogtunk. A kollégium klubjában szórakoztattuk a barátainkat és mindazokat, akik betévedtek, és aztán ezzel egész szép kis karriert is futottunk be, annak ellenére, hogy csupán amatőrök voltunk. Humor Erőforrás Minisztériumnak hívtuk magunkat, és egy szuper kis közönségünk alakult ki, akik elkísértek minket a fellépésekre, nagyon sokfelé eljutottunk, felfigyelt ránk a pécsi underground közösség, de kicsit elegánsabb helyeken is felléphettünk. Egy idő után aztán kifutotta magát a dolog, és bár nem mondom, hogy vágyom vissza ezt a világot, még nem biztos, hogy végleg szakítottam vele. Egyszer talán még megpróbálkozom vele egy kicsit másabb formában, ami már nem csupán stand-up, inkább vers és zene elegye, már-már egy komplett előadás, aminek a humor a magja. Jordán Tamás készített hasonlót, azt nagyon élveztem. Ezt én is kipróbálnám, ilyesfajta kreatív alkotói ambícióim vannak még.

– Ötletekből tehát nincs hiány. Ezt a sok tevékenységet hogyan tudod összeegyeztetni?

– Kis társulat vagyunk, minden posztra nem tudunk külön embert alkalmazni, mindenki kiveszi a részét egy kicsit a színpadi és a háttérmunkálatokból is. Amint említettem már, a színpadi jelenlét mellett ügyelem az előadásokat, a próbák alatt pedig a rendező munkáját segítem. Emiatt néhány tevékenység kiszorul az életemből, de így tudunk igazán kreatív csapatként működni. Nagyon szeretem ezt a színházat és a társulatot, kölcsönösen ösztönözzük egymást a munkára, ez pedig remek érzés. Emellett másra nem is nagyon vágyhatnék a munkámban.

– Tehát kereknek érzed az életed?

– Igen. Nem panaszkodom, most tényleg minden a helyén van. Jól érzem magam a bőrömben, Veszprém is nagyon kellemes hely. A magánéletemben is csodálatos dolog történik, így kerek most az életem. Mindemellett pedig a munkám is rendkívül élvezem. Persze olyan pillanatok akadnak az életben, amikor kicsit elfáradok és másra vágyom, de ez természetes emberi dolog. Rengeteget dolgozunk, estéről estére helyt kell állni, nagy a felelősség az emberen, folyamatos pörgés van a színpadon, és néha talán jó lenne kicsit lazítani. Olyankor egész egyszerűen ki kell szakadni és pihenni egy kicsit. Ilyen szempontból egyébként szerencsés vagyok, mert gyorsan felfrissülök. Ha akad egy szabad délutánom vagy estém, szívesen olvasok vagy nézek filmet – ezek a tevékenységek mindig hamar feltöltenek, ami után újult erővel tudok belevágni a munkába. Bár a társulaton belül barátokra is leltem, jó néha kiszakadni ebből a közegből. Fontos számomra, hogy régi barátaimmal is tudjak találkozni, beszélgetni. Az is rengeteg erőt ad, hogy ők jelen vannak az életemben.

– Mi az, ami hajt előre az életben?

– Örök elégedetlen vagyok, mindig találok valami apróságot, amin lehetne javítani. Olyan ez, mint egy előadásban: olyan nincs, hogy valami kész és ne lehetne még alakítani rajta. Egész eddigi életemben az új szituációkat kerestem, és mindenből próbáltam kihozni a maximumot. Most nagyon jól érzem magam Veszprémben, de ha öt év múlva úgy gondolnám, hiányzik valami és tovább kellene lépni, nem haboznék.

– Van olyan mégis, amire kifejezetten büszke vagy eddigi pályafutásodból?

– Leginkább pillanatnyi büszkeségekről beszélhetek, mert egy jól sikerült előadás esetében is a másnap mindig előhozza a kritikusi énemet, amelyik azt mondja, lehet ez még jobb is. A Hegedűs a háztetőn bemutatója egyébként nagyon kellemes élmény volt, ott akkor tényleg azt éreztem, hogy az szép eredmény volt. Komplexebb feladatom volt, mert egyszerre kellett énekelnem, táncolnom és megformálnom egy karaktert. De sikerélményként könyveltem el az Egy bolond százat csinál előadásunkat is, amiben rendezőasszisztensként dolgozhattam Szelle Dávid mellett. Nagy megtiszteltetés, hogy Vándorfi László átengedte nekünk a terepet, és hogy Dávid engem kért fel munkatársának. Nagyon jó ízléssel nyúlt a darabhoz, megőrizte a szépségét és nem esett túlzásokba. Remekül tudtunk együtt dolgozni az egész stábbal, mindenki hozta a maga ötletét, nekünk pedig gyakorlatilag csak választani kellett közülük.

– Ha csak rajtad múlna a jövő, hogy képzelnéd el magad öt év múlva?

– Mindenképpen színházzal szeretnék foglalkozni, de hogy melyik területével, az még számomra is kérdés. Nagyon megszerettem a kulisszák mögötti munkát; most épp az Equus című darabot próbáljuk, amiben együtt dolgozunk Blaskó Péterrel, akit igen nagyra tartok. A rendező munkatársaként dolgozom a produkción, rendkívül érdekes és izgalmas feladatok várnak ránk. De a színpadon is mindig jól érzem magam. Nemrégiben mutattuk be A makrancos hölgy című előadásunkat, amiben Hortensio karakterét alakítottam, és rendkívül élveztem, hogy estéről estére meg kellett küzdenem ezzel a figurával. Rengeteg dolgot szeretnék még kipróbálni, vannak titkos álmaim írással, rendezéssel kapcsolatban is. Azt vallom, több lábon kell állni, de szeretem nyitva hagyni a kapukat és élni az élet adta lehetőségekkel.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A magyar színész, akinek temetését Frank Sinatra fizette ki közélet A magyar színész, akinek temetését Frank Sinatra fizette ki Lugosi Béla, eredeti nevén Blaskó Béla Ferenc Dezső, 1882. október 20-án született Lugoson. Neve egybeforrt Drakula gróf karakterével, amelyet először 1931-ben alakított, azonban élete sokkal több volt, mint egyetlen szerep. Művésznevét szülőhelye, Lugos után vette fel. ma 12:42 A Mágnás Miska az emberi kapcsolatok jelentőségére is rávilágít színház A Mágnás Miska az emberi kapcsolatok jelentőségére is rávilágít A Veszprémi Petőfi Színház harmadik nagyszínházi produkciója a Mágnás Miska, melyet Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója rendezett. Az előadást már bemutatták egyszer az idei Rátonyi Róbert Operettfesztiválon, ott hatalmas sikert aratott. 2024. december 13. 11:22 Veszprémbe érkezik a Kaddis – Az Emlékezők Imája című előadás kultúra Veszprémbe érkezik a Kaddis – Az Emlékezők Imája című előadás Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című műve alapján készült az a kivételes produkció, amelyet a Nobel-díjas író 95. születésnapján, november 9-én láthatott először a közönség a budapesti Kertész Imre Intézetben. A magyar holokauszt 80. évfordulója alkalmából létrejött, az irodalom és a zene rendhagyó összeolvadásával megalkotott, ingyenesen megtekinthető előadás egyszerre tiszteleg a haláltáborok áldozatainak emléke előtt és idézi fel a túlélők szenvedéseit. A megrendítő erejű előadás a budapesti bemutatót követően november végén országjáró körútra indult, aminek részeként most vasárnap a Veszprlmi Petőfi Színházban lesz megtekinthető. 2024. december 11. 12:55 Novák Péter: Közösségi ember vagyok, ha egyedül akarnék lenni, keleten meditálnék színház Novák Péter: Közösségi ember vagyok, ha egyedül akarnék lenni, keleten meditálnék Novák Péter színész, énekes, szövegíró, zeneszerző, műsorvezető, rendező; az egyszerűség kedvéért magát kultúrmunkásként definiálja. Pályája elején a Vándorfi László vezette Veszprémi Petőfi Színházban játszott, történetük most ismét összeér, hiszen Vándorfi országos turné keretén belül viszi színre a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című legendás előadást, melynek harmincévvel ezelőtti változatában is Novák Péter alakította Manuel karakterét. A turné állomásai Budapest, Győr, Szeged, Debrecen és Veszprém. 2024. december 3. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.