Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Rendkívüli az érdeklődés az MKB Veszprém - Ciudad Real mérkőzés iránt / - A jegyek két óra alatt fogytak el -

2009. március 17. 14:02
A kitartóbbak kedd reggel 8 óta álltak sorba a Veszprém Aréna jegypénztáránál. Ők a helyszínen szurkolhatnak.

A szokásosnál is nagyobb érdeklődés övezi az MKB Veszprém KC soron következő hazai BL mérkőzését. Nem csoda, hisz ellenfelük a címvédő spanyol Ciudad Real. A kedden délelőtt 11 órától értékesített többszáz jegy ottjártunkkor, azaz délután egy körül már elfogyott, csak a bérletesek élhettek elővásárlási jogukkal. Az aréna előtt megkérdezett fiatal pár két órát állt sorba két apró csemetéjével, de ők is csak azért jutottak belépőhöz, mert van bérletük is.

Németh Csaba, a klub szakosztályvezetője a VeHírnek elmondta: az előzetes jegyigényt figyelembe véve korlátozásokat voltak kénytelenek bevezetni. Így az internetes értékesítésre ezúttal  nem volt mód, és egy személy csak négy darab jegyet vihetett haza. 

Az ellenfél klub jegyigénylésének még nem zárult le a határideje, de a kérelem bármelyik pillanatban megérkezhet. A szabályok szerint a férőhelyek számának 10%-át fenn kell tartani számukra.  A szakosztályvezető így még nem tudta megmondani, lesz-e lehetőség ezután belépőhöz jutni, csak az biztos, hogy nem mindennapi eseményeknek lehetnek tanúi azok, akik elég fürgék és kitartóak voltak ma reggel.

Zatkalik-Peresztegi Virág

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.