Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Navracsics: a kibővített Erasmus+ program teljesítette az elvárásokat

2016. január 26. 15:38 // Forrás: mti
A kibővített és a céljának jobban megfelelő Erasmus+ program már az első évben teljesítette a hozzá fűzött várakozásokat - közölte Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos kedden Brüsszelben.

A 2 milliárd eurós költségvetéssel rendelkező uniós oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogram már működésének első évében több mint egymillió embernek nyújtott lehetőséget mintegy 18 ezer finanszírozott projektben való részvételre.

Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint mind a kedvezményezettek száma, mind a lehetőségek köre megnövekedett. Az első évben a program minden eddiginél több, 650 ezer tanulót, tanárt, önkéntest és más fiatalt támogatott, és utat nyitott a külföldön szerzett mesterfokozatokhoz nyújtott első diákhiteleknek. A program első ízben finanszírozott szakpolitikai támogatási projekteket közigazgatási szervek és nemzetközi szervezetek részvételével, és nyújtott támogatást sportprojektek számára.

"Az Erasmus+ első éve valódi sikernek bizonyult. A részvevők kiemelkedő száma nyilvánvalóvá teszi, hogy a program eredményesen javítja a fiatalok foglalkoztatási kilátásait, támogatja őket abban, hogy új készségeket sajátítsanak el és új tapasztalatokra tegyenek szert, valamint hozzájárul Európa oktatási és képzési rendszereinek és ifjúságpolitikáinak modernizációjához. Az elkövetkezőkben erre a népszerűségre kívánunk építeni, hogy további, különböző érdeklődésű és hátterű csoportokat is elérjünk" - mondta sajtótájékoztatóján Navracsics Tibor.

A bizottság most teszi közzé a korábbi Erasmus felsőoktatási program utolsó (2013-2014-es) tanévére vonatkozó mobilitási statisztikákat. Az adatok szerint az előző évekhez viszonyítva rekordszámú, 272 ezer tanuló és 57 ezer tanár vett részt a programban. A legnépszerűbb célállomások ezen időszakban is Spanyolország, Németország és Franciaország voltak a külföldön tanulmányokat folyató vagy képzésben részt vevő Erasmus-diákok körében.

Egy új regionális hatásvizsgálat megerősítette, hogy diákcsereprogramban való részvétel általában jelentősen megnöveli a fiatalok esélyét a magas szintű, vezetői pozíciók elnyerésére, ami különösen igaz a dél- és a kelet-európai tanulók esetében.

A 2014-ben elindított Erasmus+ program hétéves költségvetése 14,7 milliárd euró. Ez a korábbinál 40 százalékkal nagyobb összeget jelent, ami tükrözi az unió azon elkötelezettségét, hogy fokozza az e területekre irányuló beruházást. Az Erasmus+ több mint 4 millió európai polgár számára nyújt majd lehetőséget arra, hogy külföldön folytasson tanulmányokat, részesüljön képzésben, szerezzen munkatapasztalatot, illetve végezzen önkéntes munkát.

vehir.hu
további cikkek
Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Újabb lépést tett a magyar oktatási rendszer a digitalizáció felé: immár negyedik alkalommal osztottak ki számítástechnikai eszközöket az iskolások számára kormányzati támogatásból. A program keretében országszerte 125 ezer laptopot kaptak az 5. és 9. évfolyamos tanulók, amelyek tabletként is funkcionálnak. A diákoknak csupán igényelniük kellett a gépeket, és mindenki, aki jelentkezett, meg is kapta az eszközt. 2024. november 28. 12:20 Mestereket avattak az Iparkamarában közélet Mestereket avattak az Iparkamarában Huszonégyen vehették át mesterlevelüket kedd délelőtt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénytermében. 2024. november 26. 14:29 125 éves a herendi iskola közélet 125 éves a herendi iskola Fennállásának 125. évfordulóját és az új épület felavatásának félévszázados jubileumát ünnepelte pénteken a Herendi Német Nemzetiségi Általános Iskola. 2024. november 16. 14:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.