Munkácsy korábban nem festett vallási témájú képeket, magát a kisemberek festőjének tartotta, a hétköznapi témák vonzották, és ezt legismertebb képei: az Ásító inas, a Köpülő nő vagy a Rőzsehordó nő is bizonyítja. 1878-ban kapott indíttatást arra, hogy bibliai témához nyúljon, és ekkor, 1878-81 között készült a Krisztus Pilátus előtt.
A festményt Európa-szerte számos helyen bemutatták, láthatta a közönség Párizsban, Brüsszelben, Antwerpenben és Budapesten is, ahol 1882-ben 3 hét alatt nyolcvanezer ember nézte meg. A kiállításokon arra ösztökélték a mestert, hogy fesse meg a teljes történetet, így 1884-ben elkészítette a Golgotát. A két kép párban járta Európát, Angliát, Írországot, és mivel sem a magyar állam, sem a hazai egyházak nem tartottak rá igényt, Amerikába is elvitték, ahol mai pénzre átszámítva 10 milliárd forintot adott érte egy amerikai üzletember, aki a festményeket philadelphiai áruházában állította ki – a képek száz éven át, 1888-1988 között itt voltak.
Miután a két képe elkelt, Munkácsy trilógiává bővítette a sorozatot, az Ecce Homo-t 1892-ben kezdte el, és az 1896-os millenniumi ünnepségre készült el.
A művész gondosan megtervezte alkotásait, ahogy ő mondta, minden négyzetcentiméterrel el tud számolni. Először külön-külön megrajzolta a képen látható alakokat, majd festett egy színvázlatot. Az Ecce Homo udvari tömegjelenetének ábrázolásához 73 portrét kellett megfesteni.
A festményt Déry Frigyes posztókereskedő vette meg, aki annak a városnak ajánlotta fel, amelyik külön múzeumot emel ennek a képnek a kedvéért. Ezt a vállalást Debrecen tette meg, külön csarnokot emelt a képnek, amit úgyterveztek, hogy a falakon a trilógia másik két tagjának is legyen helye – A Golgota és a Krisztus Pilátus előtt végül 1997-ben kerülhettek méltó helyükre a debreceni Déry Múzeumba.
A festményen ábrázolt kihallgatáson Pilátus mindenáron szabadon akarta bocsátani Jézust, de rossz módszereket választott erre. Meg lett volna a lehetősége, hogy saját jogán szabadon engedje, de ő bízott abban, hogy a nép Jézus szabadon bocsátását kéri majd a gyilkos Barabással szemben, ezzel a átvállalva a döntés felelősségét. Azonban a történelem leggyengébb láncszeme mindig a tömeg – jegyezte meg előadásában Reisinger János – és a tömeg ezúttal Barabás mellett voksolt. Ezután a helytartó megostoroztatta Jézust, bízva abban, hogy ezzel kielégíti a tömeg vérszomját, és szabadon bocsáthatja foglyát, de a felhergelt népnél nem sikerült elérnie célját. Harmadik próbálkozásként a bíborpalástba öltöztetett, töviskoronával megkoronázott Jézust a tömeg elé állította: Íme az ember!
Mivel a tömegeket nem sikerült meggyőzni, a helytartó maga döntött a szabadon bocsátásáról. Amikor azonban elengedte volna, palotájába behallatszott egy éles kiáltás, miszerint ha szabadon engedi Jézust, akkor nem tekinthető a császár barátjának. A trilógia korábbi képeihez képest megtört Pilátusnak lelkiismerete és karrierje között kellett választania, és végül a „késlekedés és a gyávaság embere lett”.
Munkácsy az ismert bibliai karakterek ábrázolásakor egyszerre törekedett a klasszikus ismertető jegyek, pozitúrák alkalmazására és a földhözragadt ábrázolásra. Az európai festészetre nem jellemző az, hogy a középkorú, hétköznapi kinézetű, az ájulás határán lévő Máriát ábrázoljanak, akit János apostol tart meg. Az Ecce Homo-n látható János és Mária ábrázolást Munkácsy a keresztfánál megszokott jelenetbe helyezi roppant egyszerű, mégis reális módon.
Munkácsy azt vallotta, hogy a festészet elsődleges célja, hogy jellemeket ábrázoljon, és ezért a tömegben található ismeretlen, névtelen szereplőket is gondosan kimunkálta. Munkácsy járta az országot, és kereste azokat a modelleket, akiket megfesthet. Minden szereplőnek gondosan kiszámított helye van, a színeket előre megkomponálta.
Az elkészült festményt először 1896-ban láthatta a közönség. Az Andrássy út végén, a mai Szépművészeti Múzeum helyén külön pavilont építettek a képnek, az ország minden részéről külön vonatok indultak. A millenniumi évben a mester még maga mutatta meg képét az uralkodónak, azonban már ekkor is betegeskedett. Négy évvel később, 1900-ban Munkácsy elhunyt, trilógiájának három képe pedig csak 97 évvel később került először egy légtérbe a debreceni Déry Múzeumban.