A családi ellenszenvet azzal sikerült fokoznom, hogy kijelentettem, ha nem kellene visszamennem dolgozni, akkor is beadnám a bölcsibe, legalább délelőttre. Hisz születése óta nyitottságra, „erre a világra” valónak neveltük. Neki nem volt idegenektől félős korszaka. S ha az embereket a saját korosztályán keresztül kezdi el kiismerni, nem is érheti nagy baj. Az embereket viszont meg kell tanulni kiismerni, mégpedig minél előbb.
Nálunk két oka volt a döntésnek. Az említetteken túl vissza kellett mennem dolgozni, hisz mára nem én vagyok az egyetlen anya, akinek a munkaköre megköveteli a naprakészséget. Ez kivédhetetlen. Viszont attól még gondos mérlegelést igényelt a helyzet. Számba vettük az előnyöket és a hátrányokat. Végül abban maradtunk, megpróbáljuk. Először is a picivel szakemberek foglalkoznak, korosztályának megfelelő dolgokra tanítják. S nem arról van szó, hogy vadidegenekben jobban bízom, mint saját anyai ösztöneimben. Biztonságban van, rendszeres életet él, amit mi itthon a munkánk miatt nem mindig tudunk neki biztosítani. S ami a legfontosabb, kortársak között élesben tanulja az emberi kapcsolatok kialakítását.
A beszoktatás időszaka nem úgy alakult, ahogy vártuk. Pici lányunk először is akkor kezdett sírni, amikor haza kellett jönni… Nem tudom, ezek után mit gondoltak rólunk a gondozó nénik, de megnyugtattak, a picik először általában lelkesednek. Két hét után azonban megfordult a dolog. El-elpityeredett, amikor el kellett szakadnunk egymástól, s az én lányom, akit eddig a családban bárhol ott lehetett még éjszakára is hagyni, anyás lett. Ekkor megegyeztünk, ha két hét múlva is sírni fog, kivesszük, és keresünk más megoldást. Nem volt rá szükség. Mára ő a csoport egyik kedvence, s minden délután – amit persze kizárólag vele töltök – lelkesen meséli, milyen kalandokat élt át aznap, pici barátaival. Önállóan végzi egyszerűbb dolgait, mi tanuljuk tőle a mondókákat, verseket, dalokat, sőt: tornagyakorlatokat. Betegesebb lett, az igaz, s néha bizony borítja a hetünket, ha nem mehet. Ekkor megkezdődik a sakkozás az idővel, hisz semelyik munkáltató nem veszi jó néven a táppénzt. Mama szintén elfoglalt, köszönhető az egyre emelkedő nyugdíjkorhatárnak, de nagy családban, s esetünkben egy mindenre kész nagypapával át lehet vészelni az ilyen helyzeteket is. Mindent összevetve úgy érzem, jól döntöttünk, s egy belevaló, magabiztos, igazi „megedződött” emberke válik majd a lánykánkból.
