Bár nálunk talán még kevésbé terjedt el a híre, bizonyos körökben a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház fogalom. Ez az egykori üresen álló iskolaépületből lett közösségi- és alkotó tér alig három év alatt (de tulajdonképpen már annál előbb) a független színházi alkotók legfontosabb találkozási helyévé vált, s ezzel együtt
az elmúlt évek magyar színházi életének legjelentősebb sikertörténetét könyvelheti el magának.
Mindezt Kulcsár Viktória, egykori veszprémi színháztudomány-szakos hallgatónak köszönhetően.
Aki lemaradt volna a ház létrejöttének történetéről, kedd este pótolhatta tudását a Pannon Egyetem Színháztudományi Intézeti Tanszék szervezésében megvalósuló Dikció-akció programsorozat keretében, ahol dr. Nagy András, a tanszék oktatója beszélgetett Vikivel kezdetekről, összefogásról és a lehetséges jövőről is.
Nos, ha már a kezdeteknél tartunk, a történet éppenséggel egy pici kanyarral indult. Vikit ugyanis eredetileg a divat, a jelmeztervezés vonzotta, de a felvételi évében nem indult látványtervező szak a Képzőművészeti Főiskolán. Végül színésznőnek készülő barátnőjével közösen úgy döntöttek, megismerik a kulisszák mögötti világot is, így az akkor még Bécsy Tamás vezette veszprémi színháztudományi tanszékre jelentkeztek.
Kulcsár Viktória
Viki elmondása szerint rengeteg inspirációval gazdagodott itt, nagyon sok szép emléke kötődik az egyetemi időszakhoz, az itt kapott útravaló pedig a későbbi gondolkodását is meghatározta.
Igazi pulzáló, kreatív közösség volt Veszprémben,
ahol színházi estek, produkciók születtek. Viki később kisebb alkotócsapatoknak tervezett jelmezeket, de egyre többször futott bele abba az akadályba, hogy a csapatok működéséhez hiányzott a megfelelő gazdasági, infrastrukturális háttér. Már a diploma megszerzése előtt megfogalmazódott benne a gondolat, hogy az ő munkájukat szeretné segíteni ezeknek a feltételeknek a megteremtésével.
Mivel mindig is a folyamatos tanulás és a kreativitás jellemezte, a diplomát követően elvégezte az ELTE kulturális menedzser képzését, majd civil referens és európai pályázatíró oklevelet szerzett. Több évig dolgozott a sárbogárdi önkormányzatnál kulturális szakreferensként, ami szerinte azért volt jó, mert nagyon sokat tanult a bürokráciáról – aminek az ismerete, bármilyen prózaian hangzik is, elengedhetetlen a Jurányi Ház működtetésénél is.
Nagy András
Közben persze a színházról sem feledkezett meg: miután az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetbe (OSZMI) került, főállása mellett, szabad idejében folyamatosan azon dolgozott, hogyan lehetne javítani az alternatívok helyzetén. Több független színtársulat menedzsmenti munkáját is segítette, a tapasztalatok pedig egyre inkább megmutatták: ahhoz, hogy érdemben előre lehessen lépni, racionalizált rendszerre van szükség.
Így született meg a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, azaz a FÜGE 2006-ban, ami aztán a 2009-ben életbe lépett Előadó-művészeti törvényt követően különösen nagy jelentőségre tett szert. Hiába próbálta volna ugyanis a törvény bizonyos szempontból segíteni és beemelni a függetleneket a színházi struktúrába, olyan követelményeket szabott, amelyekre a kis társulatok nem voltak felkészülve. A FÜGE ernyőszervezetként abban segíti őket, hogy a különböző adminisztrációs és gazdasági terheket átvállalva hagyja, hogy a művészeknek csak a műalkotásra kelljen figyelniük. Viki vallja,
ezen a területen csak összefogással lehet életben maradni, de azt muszáj, hiszen sokszor bennük rejlik a fejlődés motorja.
A FÜGE tehát létrejött, de kellett egy bázis is. Lehetőleg olyan, ami a budai miliőben található, hogy ne minden Pestre koncentrálódjon, hanem kicsit kiegyensúlyozottabb legyen a kulturális élet, frekventált helyen helyezkedjen el, és közösségi térként funkcionálhasson. Az ideális helyre végül a MAMUT Bevásárló központtal szemben, a Jurányi utcában talált rá Viki egy használaton kívüli 4 emeletes iskolaépület képében, ami bár eredeti elképzeléseihez képest kicsit nagy volt, mégis már a nyitásra megtelt alkotócsoportokkal, bizonyítva, mennyire szükség volt egy ilyen helyre.
A Jurányi egyben közösségi tér is
A 2012 őszén nyitott Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház 6500 m²-en várja a kultúra és a művészet szerelmeseit, ahova belépve egy kicsit úgy érezhetjük magunkat, mintha időutazást tettünk volna a '70-es évek Nyugat-Berlinjébe vagy a New York-i underground világba. A ház egyszerre produkciós hely, ahol előadások próbái folyhatnak, este pedig meg is nézhetjük azokat; inkubátorház, ami infrastruktúrát biztosít több mint 60 alkotónak – például Pintér Béla és Társulatának, a Duda Éva Társulatnak, a Szkénének –, és közösségi tér is, ahol együtt jógázhatunk a Tünet Együttessel, beülhetünk a kávézóba egy csésze kávéra, vagy megnézhetünk egy kiállítást.
Igazi összművészeti fellegvár,
ahol az előadó-művészek mellett civil szervezetek, designerek, grafikusok, jogászok is dolgoznak, és ahol a tehetséggondozásra (Titánium) és a Tantermi Színházi Projektekre is figyelnek.
Nem csoda hát, ha ma már nagyon sok embert vonz a Jurányi, még Amerikából is. Vikinek sok munkával és rengeteg erőfeszítéssel egyre többeknek sikerült bebizonyítania, hogy az alternatív színház egyáltalán nem egyenlő a dilettantizmussal és a dohos pincében cigarettázó művészjelöltekkel, a Jurányi zsenialitását pedig kőszínházi alkotók is elismerik, akik előszeretettel hívnak független művészeket a saját produkcióikba is. De az egyik legnagyobb büszkeség Viki szerint az, hogy
a Jurányi Ház idehaza és Európában is egyedülálló modellje érettségi tétel lett egy budai középiskolában.
S hogy mi következhet ezek után? Viki szeretné, ha sikerülne meghonosítani ezt a modellt a vidéki városokban is, hogy a független szcéna ott is nagyobb teret kapjon.
