Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Hová tűnt Kovács Rajmund?

2016. február 17. 17:09
Megkérdeztük a veszprémi Jobbik alapítóját és korábbi elnökét, mi történt azóta, hogy 2013 novemberében távozott a helyi alapszervezetből?

Kovács Rajmund 2007-ben lépett be a Jobbikba. Azt mondja, korábban szimpatizált a Fidesszel is, ám a jobboldalon mégsem látott olyan pártot, ami a magyarság érdekeit képviselné. A 2006-os Orbán-Gyurcsány vita volt az, ami miatt a Jobbik mellett tette le a voksát. 2008-ban alapítója, majd később alelnöke és elnöke is volt a Veszprémi Jobbik Alapszervezetnek.

Voltak-e konkrét és fontos problémák, amiket mindenképp meg akartak oldani Veszprémben?

Amíg veszprémi elnök voltam, igyekeztem úgy tenni a dolgom, és olyan problémákkal foglalkozni, ami a veszprémi embereket érinti.

A legutolsó nagyobb eset az a Magyar Élet Menete nevű demonstráció megszervezése volt a városban, hiszen a magyar emberek érdekeiért való kiállás akkoriban nem igazán történt meg a város és az országvezetés részéről sem.

Amit még nagyon fontosnak tartottam – és azóta sem látom, hogy meg lett oldva –, a szentgáli hulladéklerakó esete, ahol több százmillió forint lett kidobva birkalegelőre. Ezzel a témával akkoriban sokat foglalkoztam, több sajtótájékoztatót is tartottam ezzel kapcsolatban. Szőnyeg alá lett söpörve a színházkerti ’56-os emlékmű esete is, amelynek a darabjai a mai napig a VKSZ telephelyén vannak. Ez ügyben a polgármesterrel akkor többször is leveleztem, és igyekeztem az ügy végére járni. Úgy gondolom, hogy nem igazán voltak olyan témáink akkoriban Veszprémben, amelyek érdektelenségbe fulladtak.

Pontosan miért távozott a veszprémi Jobbikból?

2013-ban kaptam egy felkérést Kepli Lajostól – mivel én berhidai származású vagyok –, hogy ott folytassam a munkát, emellett dolgozzak velük a 2014-es országgyűlési és önkormányzati választási kampányban. Majdnem 30 évig éltem Berhidán, ezáltal sokkal jobban kötődök a térséghez, ismerem a környéket, így elvállaltam. Volt azonban más oka is a távozásomnak, de ez a két legfontosabb, amiért a változás mellett döntöttem.

Mi az, amivel manapság Berhidán foglalkozik? Mik ott a fontos ügyek?

Berhida egy hatezer fős település, ahol a Jobbik mindig is erős volt. Az októberi választásokon több mint 30%-ot kapott ott a Jobbik, így kerültem be a testületbe. Elég sok munka, és kihívás van a környéken.
Nálunk súlyos gondok vannak, amik közül az egyik a közbiztonság kérdése. Nincs például önálló rendőrörs, csak körzeti megbízott iroda, ez pedig nagyon kevés. Kepli Lajos ez ügyben többször írt már a Belügyminisztériumnak, és én is többször javasoltam ennek a problémának a megoldását. Minden esetben elutasító választ kaptunk. Ahhoz pedig, hogy Berhida fejlődjön, és az emberek jól érezzék magukat, szükség van erre.

Ezen kívül elég nagy probléma az elvándorlás, a középületek és az utak állapota is. Az elmúlt 25-30 évben nem igazán történtek olyan beruházások, amik a fejlődést segítenék. Azt azért el kell mondanom, hogy a környéken van munkahely.

Mit csinálna másképpen, ha Veszprémben politizálna jobbikosként?

A bírálatokat és a tanácsokat belső körben osztanám meg velük, és nem a sajtónyilvánosság előtt. Van egy régi „dakota közmondás”, miszerint ahonnan eszünk, oda nem… . Nem szívesen bírálnám és nem is dicsérném a mostani veszprémi szervezetet, utóbbit a választók négyévente úgyis mindig megteszik.

Tervezi-e a visszatérést Veszprémbe?

Nem tervezem a visszatérést. A politika mellett van egy főállásom is, ami jelenleg rendkívül lefoglal. Berhida a magánélet mellett még belefér, de ott sem az vagyok, aki csak beül a testületbe, munkámmal aktívan hozzájárulok a város fejlődéséhez. Időközönként kiadunk a 2-es választókerületben egy jobbikos újságot, ahova mindig megírom a véleményemet és a testületi ülésen tett javaslataimat.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.