– Mi motiválta, amikor megpályázta a Művészetek Háza igazgatói pozícióját?
– 1998 óta dolgozom a Művészetek Házában, immár második ciklusban vagyok igazgató-helyettes. Nem ismeretlen tehát a terep, mind a korom, mind a tapasztalataim azt igazolják, rendelkezem annyi tudással az intézményről, amennyi a feladathoz elengedhetetlen. Emellett ’83 óta népművelőként dolgozom, íróként öt kötetet jegyzek, az igazgató-helyettesi pozíció mellett irodalmi referensként veszek részt a ház életében. De korábban magam is foglalkoztam képzőművészettel: 1986-88 között a Kisgaléria időszaki kiállításait szerveztem. Az sem titok, hogy a jelenlegi igazgató, Hegyeshalmi László a nyugdíjkorhatárhoz közelít – mivel fiatalabb vagyok nála, talán valamivel kiegyensúlyozottabb fizikai állapotban vagyok, és biztosan ki tudnám tölteni az ötéves ciklust.
– Az, hogy mindketten ugyanabból az intézményből pályáznak, nem okoz fennakadást?
– Semmiképpen sem. Veszprémbe kerülésem után nem sokkal, 1987-ben ismerkedtem meg Hegyeshalmi Lászlóval, korábban egy cikket is írtam képzőművészeti munkásságáról. Mind emberileg, mind szakmailag, képzőművészként és vezetőként is nagyon nagyra tartom őt. Amennyiben én nyernék ezen a pályázaton, Hegyeshalmi Lászlónak akkor is helye lenne a házban – akár mint helyettesem, vagy mint szakmai tanácsadó. De pályázattól függetlenül a megkezdett munka sem szakadna meg: ezt az évet az ő vezetői gondolatai mentén kezdtük meg, és mindenképpen azok mentén is fogjuk befejezni.
Hiszem, hogy a kultúra egy folyamat, ennek tekintetében pedig nem szabad úgy gondolkodni, hogy az elődök munkáit le kell rombolni és mindent új alapokra helyezni.
– Mindamellett bizonyára érintenék változások a Művészetek Háza életét.
– Kiváló szakmai közösség dolgozik a Művészetek Házában, akik elképesztő munkabírással rendelkeznek, és rendkívül elkötelezettek. Ezt tovább kell építeni. Ugyanakkor vannak bizonyos dolgok, amikről másak az elképzeléseim. Az intézmény alapító okiratában szerepel egy fontos tételmondat, miszerint a Művészetek Háza a művészetek otthona, amelynek a lehető legtöbb művészetet fel kell karolnia és eljuttatnia a veszprémieknek. Úgy látom, a Művészetek Háza ezt illetően 2015-ben elérte a teljesítőképessége tetejét. 23 kiállítást szerveztünk: nagyszerű, országos és nemzetközi jelentőségű kiállításokat láthatott a közönség – például Berner Venet alkotásait –, de ez néha már az életveszély határait súrolta. Ezeket az eredményeket persze meg kell őrizni és továbbvinni, de én inkább azt mondom:
kevesebbszer többet!
Elképzelésem szerint évi 9 időszaki kiállítást szerveznénk, 3-3-at az egyes kiállítóhelyeken (Vass Gyűjtemény emeleti része, Csikász Galéria, Várgaléria), a megnyitókon pedig szervesen lenne jelen minél több művészeti ág. A vizuális élményhez kötődne zenei esemény – egyfajta házi muzsikálás történne –, valamint irodalmi esemény, illetve negyedik elemként jelenhetne meg a film, a színház vagy a tánc, ezek pedig mind összekapcsolódnának.
Másrészt fontos lenne, hogy az eddig kissé háttérbe szorult és kihasználatlan tereinket is jobban birtokba vegyük, és valóban közösségi térként funkcionáljon a ház minden tere. Klubövezetünket jelenleg csak az Alig Színpad és a Veszprémi Vizuális Műhely használja heti három napon, de én azt szeretném, ha a hét minden napján lennének itt művészeti csoportok. Ugyancsak megjelenhetne itt a kortárs művészet minden ága: például irodalom, színjátszás, kreatív írás, drámajáték, zenei koncertek a legszélesebb palettán – kicsit úgy, mint ahogy egy nyílt napon keverednek a művészeti ágak.
– Irodalmár lévén mennyire helyezne nagyobb hangsúlyt az irodalomra kinevezése esetén?
– A köztudatban többnyire még mindig csak a képzőművészetet kötik hozzánk, holott 2000 óta Fenyvesi Ottó főszerkesztővel sikeresen működtetjük a Vár Ucca Műhely folyóiratot és kiadót. Hirdetjük Veszprém erős szellemi kisugárzását, helyi szerzők mellett számunkra fontos, és hozzánk kötődő személyeket is segítünk. Például a Pannon Egyetemen és nálunk lezajlott Magyar Napok kapcsán megjelent lapszámunkkal, vagy Géczi János Szélbe burkolt város, Botár Attila Időfoltok és Tungli M. Klára Tornyok felett a szó... című, Veszprémre fókuszáló kötetei révén. Jó lenne, ha a képzőművészet mellett egy kicsit nagyobb hangsúlyt kapna az irodalom is, közelíthetnénk a kettőt egymáshoz, hogy kölcsönösen erősítsék egymást.
A fő cél az lenne, hogy a betérő közönség minden művészeti ággal találkozzon, és felismerje, mindegyik tud különleges élményeket nyújtani.
– Ehhez viszont komoly marketingtevékenységre is szükség van.
– A statisztikák szerint rengeteg látogatónk van, de van bennem egy kis félsz, hogy ezek egy része egyszeri látogató. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy ez ne így legyen – például a múzeumpedagógiai foglalkozások révén – de fontos lenne kiépíteni a pártolók rendszerét is. Befolyásos szponzorként segíthetnének kiegészíteni a Művészetek Háza forrásait – így végre olyan mezítlábas tételek megvásárlása is megoldódna, mint új székek, amelyek eddig kimaradtak az innovációból. Emellett szimpatizánsok körét kell kialakítani, akik kiterjedt kapcsolati hálójuknak köszönhetően jó hírünket vinnék.



