Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Legfontosabb a közösségépítés és a lokálpatriotizmus

2016. február 26. 19:47
Szita Károly, Kaposvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke volt a Polgári Szalon vendége, akivel Porga Gyula beszélgetett pályafutásáról és a városvezetésről vallott gondolatairól péntek este a Hangvillában.

Szita Károly igazi rekorder a maga nemében: hat választást nyert meg sorban, így immár 26. éve igazgatja Kaposvár életét. A siker titka szerinte éppen a városhoz való kötődésben rejlik.

Ötéves kora óta él itt – eszébe sem jutott, hogy valaha elhagyja a várost. Azt a várost, ahol Nagy Imre is született, s akinek a személyisége, Szita Károly születésének körülményein túl – forradalmi időkben, 1956. október 27-én – született, nagyban meghatározta, hogy politikai pályára lépett. Egyébiránt közrejátszott a szülői identitás, az ifjúság heve és környezetmérnöki szakvégzettsége is.

A helyi közéletben való szerepvállaláshoz a kezdő lökést végül is az adta meg, amikor a rendszerváltás idején felkérték, hogy írja meg a Fidesz programját. Ez az élmény arra sarkallta, hogy ’90-ben a párt jelöltjeként képviselőként és polgármesterként induljon a helyhatósági választásokon, aminek a végén Kaposvár alpolgármesterének választották meg.

Négy év alatt kemény munkával kitanulta a szakmát: mint mondta, akkoriban ha kellett, kora reggeltől hajnalig üléseztek a képviselőtársakkal, érveltek, vitáztak, abban a szellemiségben, hogy

a demokrácia lényege épp ez – meghallgatni egymás véleményét.

94-ben aztán újra indult a választásokon, s bár a parlamentin akkor kiesett, Kaposváron nagy fölénnyel győzött – nemcsak akkor, hanem minden azt követő polgármester-választáson. Joggal merül fel ezek után a kérdés: mégis mi a titka?

Szita Károly szerint nincs titok. Csupán annyi, hogy

a jó polgármester közösséget kovácsol, és eléri, hogy a városlakók büszkék legyenek otthonukra.

Először ennek a feltételeit kell megteremteni, majd csak ezután jöhetnek a fejlesztések, a városépítés – ebben egyébként hasonlóan gondolkodik Porga Gyula is.

Ettől függetlenül a fejlesztések sem maradtak el Kaposvár életében, amely a '90-es évek óta virágzó várossá fejlődött. Azt mondja, a megkezdett utat kell folytatni a jövőben is, amihez nagy lendületet ad, hogy rendkívül szereti a munkáját. „Szeretek problémákat, feladatokat megoldani a városiakkal. Most épp az a feladatom, hogy munkát biztosítsak azoknak, akiknek igényük van rá, jó lenne emelni a béreket és tovább erősíteni a helyi gazdaságot.”

A kaposvári polgármester egyébként azt vallja, egy-egy fejlesztés érdekében akár a konfliktust is vállalni kell, és nem szabad megriadni a nehézségektől – ezt üzeni a veszprémieknek is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.