Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sportos önkormányzatok

2009. március 21. 18:58
Öt helyszínen, 14 versenyszámban mérték össze tudásukat a XVI. Önkormányzati Kupa részvevői szombaton.

A versenyeken részt vehettek az önkormányzatok képviselői, a hivatali dolgozók és az önkormányzati sportintézmények dolgozói. A Veszprém Megyei Sporttanács szervezésében megvalósuló rendezvény központja a Vetési Albert Gimnázium volt, de bonyolítottak le versenyeket az egyetemi stadionban, a Völgyikút Házban, a lőtéren és a középiskolás kollégiumban is.

A rövid megnyitót követően máris kezdetét vették a küzdelmek. Sokan csak a mozgás öröméért neveztek be, de igazi presztizscsatákat is hozott a sportnap.
Minden verseny eredménye beleszámított az összesített pontversenybe, minden aktív résztvevő egy-egy pontot gyűjtött saját csapatának.

A délutáni órákra már egy kicsit fáradtabbnak tűntek a csapatok, de az eredményhirdetésre új lendületet kaptak, ezzel nagyszerű hangulatot varázsoltak a csarnokba, mely méltó zárása volt a XVI. Önkormányzati Kupának.

A legnagyobb érdeklődés a férfi focit övezte, amit végül a Veszprém Megye csapata nyert, megelőzve Balatonfüredet, Tapolcát és Veszprém város csapatát.
Az idei összesített pontversenyt a pápaiak nyerték, mindössze egyetlen ponttal megelőzve a veszprém megyeieket, a harmadik helyen pedig a tapolcaiak végeztek.


Németh Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.