Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ellenzék: A veszélyhelyzet kampányfogás

2016. március 9. 14:16 // Forrás: mti
A DK szerint kampány, az Együtt szerint félelemkeltés a kormány által szerdán kihirdetett migrációs veszélyhelyzet.

A Demokratikus Koalíció szóvivője szerint a migrációs válsághelyzet kihirdetésével a kormány megkezdte a kvóta elleni népszavazást megelőző kampányt. Gréczy Zsolt az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írja, hogy a Fidesz az adófizetőkkel szeretné kifizettetni a saját hatalmi érdekeiért folytatott kampányát. A kormány már most újabb 7 milliárd forintot különített el a válsághelyzet jegyében, ezért kijelenthető, hogy ez lesz minden idők legdrágább politikai kampánya - tette hozzá.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint Orbán Viktor miniszterelnök ahelyett, hogy elősegítené a közös európai megoldás megteremtését, folytatja a félelemkeltést menekültügyben. A migrációs válsághelyzet kihirdetésére reagáló - az MTI-hez szerdán eljuttatott - közleményében az ellenzéki párt úgy fogalmaz, hogy a Fidesz a válsághelyzet kihirdetésével "a tavaly megkezdett gyűlöletkampányával kijelölt úton halad tovább", amely nem teremt biztonságot a többségi társadalom számára, nem szolidáris a többi uniós tagállammal, a menedékkérőkkel szemben pedig embertelen. A Fidesz gyűlöletkampánya a félelem és a csökkenő biztonság terve, ami kizárólag Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekét szolgálja - írták.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.