Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sztrájkra készülnek a pedagógusok

2016. március 15. 18:41 // Forrás: mti
Bocsánatkérésre szólította fel a kormányfőt és az államfőt, és "tárgyalóképes" kormányzati delegáció felállítását követelte a keddi oktatási demonstráción Pukli István iskolaigazgató, aki ezek elmaradása esetére egyórás pedagógussztrájkot helyezett kilátásba a Kossuth téren elmondott beszédében.

A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint az oktatás átalakításáról "valóban tárgyalni képes" kormányzati delegáció felállítására van szükség, valamint arra, hogy a kormányfő és az államfő kérjen bocsánatot "az elmúlt hat évben megalázott emberektől". Ha ez nem történik meg március 23-án éjfélig, akkor március 30-ára egyórás sztrájkot hirdetnek - mondta a teret megtöltő tüntetők előtt. Hozzátette: erre az egy órára "leáll az élet", és kimennek majd az iskola épülete elé.

Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára "nemzeti konzultáció keretében" ismertette 12 pontos követelésüket, köztük az oktatás európai szintű finanszírozását, a diákok és tanárok terheinek csökkentését, az érettségi tervezett változtatásainak elhalasztását.

Rengeteg embert, egyes becslések szerint 10 ezer, mások szerint 15 ezer, de vannak, akik szerint 30 ezer embert mozgatott meg a „kockás inges pedagógusforradalom”, a reggel óta folyamatosan zuhogó eső ellenére. A résztvevő tanárok, és szimpatizánsaik a kormány, szerintük katasztrofális oktatáspolitikája miatt demonstrálnak - írta a helyszínről a 24.hu.

vehir.hu
további cikkek
Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Digitális eszközökkel a jövő oktatásáért: laptopokat kaptak az 5. és 9. évfolyamos diákok Újabb lépést tett a magyar oktatási rendszer a digitalizáció felé: immár negyedik alkalommal osztottak ki számítástechnikai eszközöket az iskolások számára kormányzati támogatásból. A program keretében országszerte 125 ezer laptopot kaptak az 5. és 9. évfolyamos tanulók, amelyek tabletként is funkcionálnak. A diákoknak csupán igényelniük kellett a gépeket, és mindenki, aki jelentkezett, meg is kapta az eszközt. 2024. november 28. 12:20 Mestereket avattak az Iparkamarában közélet Mestereket avattak az Iparkamarában Huszonégyen vehették át mesterlevelüket kedd délelőtt a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénytermében. 2024. november 26. 14:29 125 éves a herendi iskola közélet 125 éves a herendi iskola Fennállásának 125. évfordulóját és az új épület felavatásának félévszázados jubileumát ünnepelte pénteken a Herendi Német Nemzetiségi Általános Iskola. 2024. november 16. 14:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.