Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

A fiatalok véleményére kíváncsi a Jobbik

2016. március 25. 19:56
A Jobbik Ifjúsági Tagozata a „Hallasd a hangod! – Hangozzon el a Te véleményed is az Országgyűlésben!” – elnevezésű országos kampányának kapcsán tartott sajtótájékoztatót Töreki Milán az IT megyei elnöke.

A kampány a következő hónapokban indul útjára, és a fiatalokat, közülük is a középiskolásokat célozza. A Jobbik célja, hogy az oktatással kapcsolatos problémák megoldásába a diákság minél nagyobb rétegét tudja bevonni, mert úgy érzi, a köznevelésben résztvevő közel 1,3 millió fiatal szavait, észrevételeit nem hallgatják meg.

"Diákok sokaságával és az őket képviselő szervezetekkel kívánunk konzultációt folytatni. Céljaink közé tartozik lehetőséget adni a fiataloknak, hogy az oktatásról, vagy akár más, fiatalokat érintő kérdésekről is elmondhassák a véleményüket, az országgyűlési képviselőink pedig vállalják, hogy ezek közül minél többet továbbítanak az Országgyűlés felé. Ezen kívül összesíteni fogjuk a beérkezett válaszokat, és vállaljuk, hogy a felvetett problémákat folyamatosan napirenden tartjuk" – mondta el Töreki Milán.

A közöny és az érdektelenség csak rosszabb helyzetet fog eredményezni.

A megyei elnök úgy véli, az MSZP és Fidesz által előidézett, folyamatosan romló köznevelési rendszernek és a jelenleg uralkodó káosznak is ez a korosztály a legnagyobb kárvallottja.

A Jobbik a kampánnyal sok tízezer fiatalhoz szeretné eljuttatni az üzenetét: egyrészt egy weboldalt indítanak, másrészt a tagozat Facebook profilján keresztül informálják az ifjúságot.

A helyi tagozatok tagjai több száz településen fognak szórólapozni és kikérni a diákság véleményét, így például Veszprém több pontján, Ajkán, vagy Devecserben.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.