Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
8°C

MSZP: A bocsánatkérés nem elegendő

2016. április 4. 14:42
Stigelmaier Józsfenének azonnal távoznia kell a közéletből – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatán Hartmann Ferenc szocialista politikus, a Demokraták Veszprémért önkormányzati frakcióvezetője.

A frakcióvezető emlékeztetett: a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a közösségi oldalon sértő hozzászólást hagyott egy poszt alatt. Az eredeti poszt szövege ("Mi tetszik a migránson? A SCANIA féknyom.") alatt a képviselő úgy fogalmazott: "Én még hátramenetet is kapcsolnék! Biztos ami biztos!".

Hartmann Ferenc rámutatott, hogy nem ez volt az első eset, amikor a képviselőnő vállalhatatlan, fenyegető hangvételű tartalmakat osztott meg a közösségi oldalon. Hozzátette: a nagy vihart kavaró kommentet lájkolta a Fidelitas veszprémi elnöke, Pálinkás Roland is. A frakcióvezető szerint emberéletek rovására nem szabad viccelődni, ebben semmi humoros nincs.

A Fidesz korábban azt állította, hogy távol áll tőlük a gyűlöletkeltő gondolkodás, remélhetőleg a párt következetes marad, és ennek megfelelően eljárva lemondásra szólítják fel a képviselőnőt. Mivel egyéni körzetből került a képviselő-testületbe, a mandátumával ő maga rendelkezik, a párt visszahívni nem tudja, de ha nem hajlandó lemondani, a Fidesz-KDNP-nek ki kell zárnia őt a frakcióból – jelentette ki Hartmann, aki szerint a bocsánatkérés nem elegendő egy ilyen súlyú ügyben.

Korábban a polgármester az eset kivizsgálására szólította fel a Fidesz-KDNP frakcióját, akik nemrég közleményben reagáltak.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.