Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tisztújítás a Veszprém megyei LMP-ben

2016. április 19. 13:57 // Forrás: LMP
Tisztújító közgyűlést tartott a Lehet Más a Politika Veszprém megyei szervezete. A megválasztott vezetőtestület mandátuma 12 hónapra szól.

A területi szervezet elnöke Somfai Attila, 37 éves vegyészmérnök lett, aki 2014 novembere óta már eddig is a megyei elnökség tagja volt. A közgyűlés újra az elnökségbe választotta Gerstmár Ferencet a párt veszprémi önkormányzati képviselőjét, országos elnökségi tagot. A megyei elnökség új tagjai Ihász Attila és Takács Lajos. A szervezetfejlesztési szakértő Ihász Attila a balatonfüredi, a közgazdász Takács Lajos a tapolcai választókerületben erősíti az LMP-t.

A következő egy esztendő kiemelt célja a politikai és szervezeti építkezés annak érdekében, hogy az ökopolitikai alternatívát a megye mind a négy választókerületében növekvő aktivitással mutassuk meg. Az ország összetett problémái összetett válaszokat igényelnek. Valóságosabb demokráciát, igazságosabb társadalmat, fenntartható világot akkor tudunk teremteni, ha helyben is minél többet teszünk érte. A Veszprém megyei LMP a továbbiakban is ezekért a célokért dolgozik.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.