Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Jobbik: van jobb megoldás a népszavazásnál

2016. május 12. 11:30
A költséges és sok rizikófaktorral járó kvótaellenes népszavazás helyett azonnali alkotmánymódosítást javasolna a Jobbik – tájékoztatott Galambos István választókerületi elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kedden elrendelte az Országgyűlés a kötelező betelepítési kvóta elleni népszavazást, a Jobbik azonban több ponton is kifogásolja azt. Galambos István, a Jobbik helyi választókerületi elnöke szerint fontos hangsúlyozni: több mint fél éve ők vetették fel a népszavazás ötletét, akkor azonban a többi kormánypárt gyakorlatilag kinevette őket, mivel a népszavazás alaptörvénybe ütközött volna, s azon javaslatukat is lesöpörték az asztalról, hogy módosítsák az alaptörvényt. Most jelentős csúszással mégis elfogadták a népszavazást.

Ugyan a Jobbik támogatja a népszavazást, de szerintük létezik annál sokkal jobb megoldás is, különösen az Európai Bizottság javaslatát figyelembe véve, ami szerint fejenként 250 ezer eurót kellene fizetni minden elutasított migráns után. A Jobbik ezért a népszavazási kérdést egész egyszerűen kijelentéssé átalakítva beemelné az alaptörvénybe az alábbiak szerint: „Az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül nem írhatja elő nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését.”

Ez sokkal erősebb jogi aktus lenne, emellett kivédené az egyes rizikófaktorokat is – ecsetelte Galambos. A népszavazás ősznél korábban nem valósulhatna meg, addig viszont Brüsszel még bármit léphet, ráadásul az sem biztos, hogy sikerül elérni a népszavazás eredményességéhez szükséges 4,5 millió fős küszöböt. De ha sikeres is a népszavazás, annak eredménye mindenképpen alkotmánymódosítás, tehát egy azonnali intézkedéssel lényegében a népszavazás költségét, közel 5 milliárd forintot is megspórolhatnánk.

A Jobbik szerint azonban a Fidesz-KDNP kampánycélokra és politikai tőkekovácsolásra akarja használni a migránsügyet, amit Rubovszky György KDNP-s képviselő kijelentése is bizonyít, miszerint akár házszabálysértést is elkövet a Jobbik javaslatának megakadályozása érdekében.

Bertalan Melinda
további cikkek
Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. 2026. március 17. 11:37 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. 2026. március 16. 15:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.