Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szocialisták nem várják meg az SZDSZ-es tisztújítást

2008. április 26. 19:48 // Forrás: hírTV
Nem vár az MSZP addig, amíg az SZDSZ-ben lezajlik a tisztújítás. Ha a szabad demokraták április 30-án kilépnek a koalícióból, akkor viszonylag hamar új minisztereket találnak helyettük. Sajtóhírek szerint kettéosztják az önkormányzati és területfejlesztési tárcát.
Megelőlegezték az MSZP-ben az SZDSZ vasárnapi döntését. A szocialisták szerint a szabad demokrata küldöttgyűlés áldását adja a koalíciós szakításra. Sajtóhírek szerint az MSZP elnöksége korábban még azt fontolgatta, bevárják az SZDSZ-es miniszterek pótlásával a liberálisok júniusi tisztújítását, egy a koalíció megmaradása szempontjából kedvező fordulatra számítva, ám ezt végül elvetették.

"Nem készülünk hosszú helyettesítési időszakra, egyik tárca esetében sem. Tehát arra készülünk, hogyha az SZDSZ küldöttgyűlése úgy dönt, hogy április 30-át követően SZDSZ-es miniszterek nem vesznek részt a kormány munkájában, akkor az ő pótlásukra sor fog kerülni, viszonylag gyorsan" – nyilatkozta Veres János.

Horváth Ágnest Székely Tamás, az Országos Egészségügyi Pénztár jelenlegi igazgatója válthatja az egészségügy miniszteri székben. Az eddig Fodor Gábor által vezetett környezetvédelmi tárca élére három esélyes van, Baja Ferenc államtitkár, Orosz Sándor szocialista munkacsoport-vezető, illetve Oláh Lajos, a terület MSZP-s ügyvivője. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium helyzete bonyolultabb. Ezt eddig Kákossy Csaba vezette, lapértesülések szerint ide kerülne át az európai uniós támogatásokat koordináló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumból. A csúcstárca vezetésére Bajnai Gordon a legesélyesebb, a kiüresedett Önkormányzati Minisztérium pedig a Miniszterelnöki Hivatal felügyelete alá kerülne, mint államtitkárság Kolber István vezetésével. A pénzügyminiszter nem kívánta kommentálni a sajtóhíreket, úgy fogalmazott: „Ez nem az én kompetenciám. Miniszterelnöki kompetencia, ami a felkérésre vonatkozik, és a választmányi ülésen ma nem volt ilyen napirend.”

A szocialisták újabb programmal készülnek a kisebbségi kormányzásra. Hamarosan meghirdetik idei legújabb ötletüket is, amely Gyurcsány Ferenc "Új Tulajdonosi", és az "Út a munkához" valamint az "Új Tudás - műveltség mindenkinek" programjain fog alapulni. A pénzügyminiszter ehhez külső támogatást is vár. "E három programhoz a szocialista párt támogatásán túl mások támogatása is biztosított" – fogalmazott Veres.

Veres János a koalíciós szakítás után is számít az SZDSZ-re. A MSZP Simon Gábor választmányi elnököt hatalmazta fel arra, hogy április 30. után is egyeztessen az szabad demokratákkal az együttműködés további formáiról.
Beke G. László
további cikkek
Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Ezeket a termékeket lopják el a legtöbben Szinte nincs olyan üzletlánc, ahol ne tapasztaltak volna emelkedést a bolti lopásokban az elmúlt évben. A kereskedők több védekező intézkedést is bevezettek a tolvajok ellen. Cikkünkben bemutatjuk, hogy mely mik jelenleg a slágertermékek a bolti lopásoknál. ma 11:32 Van jövője az Óváros Piacnak? Van jövője az Óváros Piacnak? Gerstmár Ferenc, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője a kistermelők – és az EKF gazdátlan projektjének, az Óváros Piacnak – fontosságáról beszélt a hétfő reggeli sajtótájékoztatón. tegnap 13:59 Balatonalmádiban dőlhet el az új köztársasági elnök kiléte Balatonalmádiban dőlhet el az új köztársasági elnök kiléte A kormánypártok szerdán és csütörtökön, Balatonalmádiban tartják a parlament tavaszi ülésszakát megelőző frakcióülésüket, amelyen döntenek az új államfőjelölt személyéről is - közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. 2024. február 19. 17:05 Kezd testet ölteni egy baloldali formáció Veszprémben Adamecz Zoltán főszereplésével választás 2024 Kezd testet ölteni egy baloldali formáció Veszprémben Adamecz Zoltán főszereplésével Egyelőre zárt ajtók mögött, de már lehet, hogy formálódik egy baloldali együttműködés Veszprémben. Csütörtökön az Adamecz Zoltán nevével fémjelzett Együtt Veszprémért Egyesület tagsága találkozott egy belvárosi vendéglátóhelyen az LMP-s Gerstmár Ferenccel és a párt országos társelnökével, Ungár Péterrel. Habár a találkozó zárt ajtók mögött zajlott, portálunk megpróbálta kideríteni, hogy mi történt valójában csütörtök este. Jelenleg több ellentmondás is van még a történetben, de az már körvonalazódik, hogy a baloldal zöldebbik fele igyekszik felsorakozni Adamecz mellett. 2024. február 19. 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.