Valahogy a kölcsönös egymásra figyelés helyett a kölcsönös agresszió uralja a közlekedésünket, és ennek egyik fő megnyilvánulási tere a buszöblök környéke, ahol a forgalomba visszatérő autóbuszok és a tempójukról lemondani képtelen személyautósok vívják mindennapi csatáikat.
A kresz mindkét felet figyelmezteti az ilyenkor elvárható magatartásra:
„Lakott területen belül a járművek vezetői kötelesek az elindulási szándékot jelző, menetrend szerint közlekedő autóbusznak, trolibusznak, az iskolabusznak és a gyermekeket szállító autóbusznak a megállóhelyről való elindulását (a jobb szélső forgalmi sávba való besorolását) - ha ez hirtelen fékezés nélkül megtehető - lassítással, szükség esetén megállással is lehetővé tenni. Az autóbusz, az iskolabusz, a gyermekeket szállító autóbusz, valamint a trolibusz vezetője azonban ilyen esetben is csak akkor indulhat el, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről.”
Ezzel szemben az igazság az, hogy mindkét fél notórius módon szembemegy a szabály betűjével. A legtöbb autós inkább a gázra lép, ha meglát egy kifelé indexelő buszt, mint a fékre (én még elférek - gondolják). Az autóbusz vezetők pedig rájöttek, hogy - mivel autóstársaik jóindulatára nem számíthatnak - a forgalomban egyébként megérdemelt helyüket erővel fogják kivívni, és gépük súlyfölényét kihasználva rákényszerítik a személygépkocsikat a lassításra. A rossz tapasztalatok pedig idővel beidegződnek, és már nem is feltételeznénk a másikról, hogy előzékeny lesz. Ezt rendszeresen tapasztalhatjuk a veszprémi buszöblök közelében.
Ilyenkor persze minden érintett a fentebb idézett szabálynak az őt alátámasztó részletét idézi és ismételgeti mantraként: buszvezető és autós egyaránt a féligazságok mocsarában próbál előre jutni ahelyett, hogy megkeresné a kölcsönös egymásra figyelés hídját.
A fotó forrása: http://sony872.blog.hu/
