Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
7°C

Új arcok jöhetnek az országos politikába

2016. június 6. 11:28
Schiffer András visszavonulása új lehetőségeket is teremt a Lehet Más a Politika számára Gerstmár Ferenc, a párt elnökségi tagja szerint.

– Az országos elnökség tagjaként közelebbi munkakapcsolatban van Schiffer Andrással. Volt-e előjele annak, hogy visszavonulásra készül?

– Nem volt teljesen váratlan a döntése. Azt tudni lehetett, hogy valamikor a ciklus félidejében mérlegre teszi, hogy meddig jutottunk, milyen feladatok állnak előttünk, és mi szolgálja leginkább az LMP előrehaladását. Azt, hogy milyen döntésre jutott – hogy lemond mind a társelnöki tisztségéről, mind a parlamenti mandátumáról –, múlt hétfő este jelentette be az elnökségnek, és még aznap éjszaka az Indexen megjelent az interjú, amelyben értékelte a helyzetet.

– Hogyan fogadta az elnökség a bejelentést, milyen a hangulat?

– Sajnáljuk András lemondását, de azt is tudni kell, hogy tagja marad az LMP-nek, és elsősorban a szellemi erőtér építésében vállal szerepet, továbbra is az LMP erősítéséért dolgozik. Az Index-interjúban pontos képet vázolt az ország állapotáról, a politikáról és az LMP jelenlegi helyzetéről. A párt vezetése nyugodtan és racionálisan fogadta a döntését, és amennyire látom, a párt tagsága is.

Az, hogy a frontvonalból elveszítünk egy politikust – ráadásul a legismertebbet –, egyben lehetőségeket is ad. Ezeket a lehető legjobban kell megragadnunk. A legrövidebb időn belül szeretnénk meghozni a szükséges személyi döntéseket, július 31-ig bezárólag megtartjuk azt a kongresszust, amin megválasztjuk az új társelnököt, és az őszi ülésszaktól elfoglalhatja helyét a parlamentben az új országgyűlési képviselőnk is az LMP 2014-es listájáról.

Andrásnak komoly súlya és tekintélye van, ez azonban korlátot is jelentett.

Amikor valaki ennyire dominánsan jelenít meg egy pártot a nyilvánosság előtt, az kevesebb teret hagy másoknak. Az ő hátralépése ilyen szempontból jótékony hatással is lehet. Lehetőséget ad arra, hogy új arcok lépjenek az országos nyilvánosság elé, de ugyanennyire fontos, hogy helyben ismert és elismert politikusaink legyenek.

– A 2014-es választások estéjén az utolsó budapesti eredmények beérkezéséig kérdéses volt, hogy az LMP eléri-e az 5 százalékos küszöböt, ami visszalépés volt a 2010-es eredményhez képest. Most, a ciklus félidejében milyennek látja a 2018-as esélyeket?

– A 2014-es választási eredményt máshonnan közelíteném meg. 2013 elején azok a párttársaink, akik másként képzelték el az LMP szövetségi politikáját, megpróbálták abba az irányba vinni a pártot, amikor pedig ez nem sikerült nekik, akkor egy másikat alapítottak. Ennek jelentős hatása volt az LMP támogatottságára, ami akkoriban mélyen a parlamenti küszöb alá esett. Arról az egy-két százalékról kellett újra felépíteni magunkat, hogy 2014-ben ismét az országgyűlés tagjai lehessünk. Úgy látom,

a választók akkor értékelték, hogy nem hajladozunk, mint egy nádszál, és megalkuvás nélkül, az alapértékeinket követve haladunk előre.

Ugyanakkor küldetésünknek tekintjük, hogy változtassunk az ország sorsán: ezt kormányzati szereplőként lehet elérni, márpedig egy ötszázalékos párt ritkán esélyes ilyen szerepre, különösen a jelenlegi erőviszonyok mellett.

Éppen ezért dolgozunk azon, hogy ezt az eredményt javítsuk 2018-ban, és az LMP megkerülhetetlen erővé váljon. Mi 21. századi megoldásokat kínálunk, mert látszik, hogy az emberek nagy részének elege van az országot a rendszerváltás óta irányító politikai elitből (ez egyébként európai tendencia). Az ország legégetőbb problémáival kell foglalkoznunk: a dolgozói szegénységgel, az egészségüggyel, az oktatással, a fiatalok elvándorlásával és a tiszta közélettel – amit hitelesen képviselhetünk, hiszen nem voltunk kormányon, hozzánk nem tapadnak korrupciós ügyek.

A mérések azt mutatják, hogy az LMP a legkevésbé elutasított párt, és a másodlagos preferenciák között is jól szerepel. Az a feladat, hogy ezeket a potenciális szavazókat aktivizáljuk.

– Ön 2014-ben előkelő helyen szerepelt a választási listán. Lehetségesnek tartja, hogy Schiffer András megüresedett mandátumát átvéve a parlamentben folytassa a munkát?

– Hetedik voltam a listán, öt mandátumot szereztünk. Egyelőre személyi találgatásokba nem mennék bele, hiszen még a tisztújító kongresszust sem írtuk ki, a jelölési folyamat sem indult el. Ez egy speciális helyzet, amire a lehető legjobb választ kell adnunk, sok szempontot kell mérlegelnünk. Nekem van politikusi ambícióm arra, hogy idővel országgyűlési képviselő legyek. A következő másfél-két évben elsősorban azért kívánok dolgozni, hogy 2018-ban egy olyan választási eredményt érjünk el, aminek köszönhetően egy ötfősnél jóval nagyobb parlamenti frakcióval rendelkezünk majd. Ennek én is tagja szeretnék lenni, de mint eddig is, más pozíciókban is szívesen szolgálom az ökopolitika ügyét.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.