A délelőtti órákban a változó szélirány miatt az első futamban egyszer kellett módosítani a pályán, végül a 304-es rajtszámmal induló Thomas Maschkiwitz csapata futott be elsőként. A második futamban a Czégai Péter kormányozta csapat kitűnő rajttal, a futamban végig megtartva első helyét, több hajóhossz előnnyel megnyerte a futamot a Wossala György vezette csapat előtt. Az utolsó futam már taktikai verseny volt - mondta a díjátadón Wossala, aki végül meg tudta tartani bajnoki címét. "Akit a verseny elején is a legnagyobb ellenfelünknek tartottam a Roman Koch csapat, második lett, én személy szerint nagyon örülök, hogy végre sikerült Európa-bajnokságot nyernünk itthon, Magyarországon." - jelentette ki az Európai Vitorlás Szövetség elnöke. Czéga Péter, aki szintén esélyesként vágott neki a bajnokságnak, úgy fogalmazott, hogy akkor szállt el a remény, amikor elszaladt a nagyvitorla felhúzó kötél. Czéga elégedett az elért eredménnyel. Azt mondja, kellőképp összeszokott csapatuk ahhoz, hogy a Soling Világbajnokságon is elinduljanak.
A végeredmény:
1. Ramada HUN, Wossala György - Vezér Károly - Tóth Péter
2. Mauzi GER, Roman Koch - Maxl Koch - Gregor Bornemann
3. Ufo NED, Johan Offermans - Bas Dusee - Dominik Meissner
4. Probygg NOR, Preben Asbjornrod - Richard Fikse - Hans Jorgen Husum
5. Buddy GER, Thomas Maschkiwitz - Christian Oehler - Christian Haake
6. T-Mobile POR, Antonio Tanger - Kovácsi László - Manuel Tanger
7. Nikolai - Garagen AUT, Christian Nothhaft- Martin Zeileis - Patrick Wichmann
8. AIS Soling Team HUN, Czégai Péter- Kutics Krisztián - Homonnay Adrián
9. Agnes von Kurowsky USA, Charles Q. Kamps - Hans Meyer - Matias Collins
10. Fisher DEN, Frank H Lavrsen - John Nielsen - Carsten Moesgaard