Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MSZP: 300 milliárdos fejlesztéstől esett el a Balaton térsége

2016. július 11. 15:59
Korai volt a balatoniak öröme, múlt csütörtökön jelent meg az a kormányhatározat, amely a fejlesztések visszavonásáról szól. Pál Béla, az MSZP megyei önkormányzati frakcióvezetője szerint az állam itt a piros, hol a pirost játszik állampolgáraival.

Hivatalosan így hangzik a múlt csütörtökön kiadott kormányhatározat hatos pontja: A kormány "visszavonja a Balaton Területfejlesztési Koncepció (2014–2030) és a Balaton Területfejlesztési Stratégiai Program elfogadásáról, valamint a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet területén a 2014–2020-as uniós és hazai forrásokból megvalósuló beruházásokról szóló 1821/2015. (XI. 12.) Korm. határozatot".

Pál Béla szerint a leírtakat elég nehéz félreérteni, az esetet követően mégis ellentétes sajtóhírek kaptak szárnyra. Tavaly novemberben döntött a Fidesz a Balaton 300 milliárd forintos fejlesztési támogatásáról. a hozzászólók történelmi mértékű megállapodásról beszéltek, hiszen ennyi pénzt, ilyen komplex program alapján még nem ítéltek a balatoni térségnek. A kormány csak támogatás egy részét, vagyis 30 millió forintot szánt közvetlenül a turizmusfejlesztésre, a fennmaradt összeget az infrastruktúra fejlesztésére, útfelújításokra, a vízminőség és a közbiztonság javítására fordította volna.

Pál BélaPál Béla

Dányi Gábor államtitkár 2016 decemberében a pályázatok kiírását sürgette, hogy 2017-re lehívhatók legyenek az összegek, biztosította továbbá a térségi önkormányzatokat és egyéb érintett szereplőket, például a Balaton Fejlesztési Tanácsot, hogy kellő befolyással bírnak majd a pénzek elosztását illetően.

„Ebből semmi nem valósult meg. Ma ott tartunk, hogy a pályázatok nagy részét ki sem írták, teljes a bizonytalanság, a nyilatkozatok pedig egymásnak ellentmondó információkról szólnak" - mondta Pál Béla.

A politikus szerint arró van szó, hogy a kormány minél jobban szeretné kiiktatni a térségi szereplőket a döntéshozatal folyamatából ezzel egyfajta statisztai szerepre kárhozatva őket.

Az MSZP határozott véleménye az, hogy a Balaton Fejlesztési Tanácsnak és a helyi önkormányzatoknak kell döntenie arról, hogy milyen módon használják fel a tó környékére biztosított komplex fejlesztési források.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.