Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kizárhatják az oroszokat az olimpiáról?

2016. július 18. 17:44 // Forrás: BBC
Egy most nyilvánosságra került jelentés szerint Oroszország az elmúlt négy évben "szinte az összes téli és nyári" olimpiai sportágban államilag irányított doppingelosztó rendszert üzemeltetett - tudósít a BBC.

A brit közszolgálati média weboldalán azt írja, hogy a jelentés szerint az orosz doppingrendszer 2011 óta működött, és érintettek voltak a 2012-es londoni és a 2014-es szocsi játékokon résztvevő sportolók is.

A Doppingellenes Világszövetség (WADA) vizsgálata szerint az orosz sportminisztérium "irányította, szervezte és felügyelte" a sportolók vizeletmintáinak manipulálását.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach szerint a vizsgálat eredménye "sokkoló és példátlan támadás a sport egésze és az Olimpiai Játékok ellen", és kijelentette, hogy "az elérhető legszigorúbb büntetést" alkalmazzák az érintettekkel szemben. A NOB kedden dönt arról, hogy milyen előzetes intézkedéseket és szankciókat érvényesít az augusztus 5-én induló riói játékok előtt.

A jelentés hivatkozik az orosz nemzeti anti-dopping szervezet korábbi vezetője, Grigorij Rodcsenkó állításaira, melyek szerint ő maga több tucatnyi sportolót látott el anyaggal a 2014-es szocsi olimpia előtt, és ebben az orosz titkosszolgálat segítette. Állítólag kidolgoztak egy módszert, amivel felnyithatják és visszazárhatják az elvileg atombiztosan plombált vizeletmintákat, hogy azokat tiszta vizelettel helyettesítsék. A vizsgálóbizottságot vezető kanadai jogász professzor, dr. Richard McLaren az állítólag "bevédett" sportolók vizeletmintáit tartalmazó fiolákat bevizsgálásra Londonba küldte, hogy kiderítsék: található-e bármilyen csalásra utaló jel, mikrokarcolás az üvegcséken. McLaren állítása szerint "az üvegcsék 100 %-a sérült volt", de a sérüléseket csak akkor fedezhették fel, ha a módszer ismeretében kifejezetten keresték őket.

Richard Conway, a BBC sporttudósítója szerint "a helyzet sokkal rosszabb, mint amire számítottunk. Beleolvashattam a jelentésbe, és az 580 pozitív eredmény elcsalásáról szól több mint 30 sportágban. Beléptünk a James Bond-szintű kémsztorik világába."

A BBC által megkérdezett brit olimpikonok leginkább a szabályokat tiszteletben tartó orosz sportolókat sajnálják, mert "mostantól ha egy orosz sportolóra nézel, arra fogsz gondolni, hogy ő is a [csaló] kisebbséghez tartozik".

Hogy mennyire komoly az ügy, azt a BBC cikkének záró sorai is jelzik, melyek szerint "az a kevés orosz sportoló, akik bizonyítani tudják, hogy tiszták, részt vehetnek a riói játékokon a Nemzetközi Olimpiai Bizottság zászlaja alatt."

vehir.hu
további cikkek
Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Rasovszky Kristóf Mindig az nyer, aki a legnyugodtabb tud maradni! Minden olimpiai aranyéremnek megvan a saját története. Nincs két egyforma. De egyik aranyérem története sem akkor kezdődik, amikor eldördül a startpisztoly, hanem sokkal korábban. Ha Rasovszky Kristóf óvodásként nem szeret bele az úszásba, ma Magyarországnak eggyel kevesebb olimpiai bajnoka lenne. Akkor nem láthattuk volna a párizsi olimpián, ahogy a Szajnában közel két óra megfeszített úszás után elsőnek ér be a célba. Ahogy azt sem, amikor ezután a leghangosabb magyar szurkolóként biztatta csapattársát a bronzéremért. A veszprémi úszó 2024-ben felért a csúcsra, története mégsem ért véget.  2024. december 19. 22:50 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Párizs 2024 Közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát - derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból. 2024. december 5. 20:32 Schmidt Ádám: új stratégiával készülünk a következő olimpiai ciklusra ország-világ Schmidt Ádám: új stratégiával készülünk a következő olimpiai ciklusra Új stratégiával készülünk a következő olimpiai ciklusra - mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerdán a Sport Forum Hungary megnyitóján a Puskás Arénában. 2024. november 27. 20:32 A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára sport A párizsi győztesek neve felkerült az Olimpiai Bajnokok Falára A párizsi győztesek neve felkerült a fővárosi Olimpiai Parkban található Olimpiai Bajnokok Falára. 2024. november 20. 14:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.