Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

Pénteken indul a Művészetek Völgye

2016. július 20. 8:51
Péntektől tíz napon át koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művészetek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Taliándörögd, és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program- és marketingigazgatója elmondta, hogy bár mindhárom településen sokszínű a kínálat, Kapolcson a zene, Taliándörögdön a színház, Vigántpetenden pedig a irodalom és a komolyzene kapja a főszerepet a 26. alkalommal megrendezett fesztiválon.

Kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek a taliándörögdi Nemzeti Szín-Tér, amelynek programjait a Nemzeti Színház szervezte. Itt adják elő egyebek mellett a Psychét, valamint a Fodrásznő című drámát, Hobo feldolgozásában a Ballada a két sebzett hattyúról című előadást a Nemzeti Színház társulatával láthatják a nézők, továbbá fellépnek a Kaposvári Egyetem hallgatói is. A taliándörögdi előadások másik helyszíne a Színház Színpad lesz, amely a hazai kortárs színházi társulatok legfrissebb előadásaival vár mindenkit. Itt szerepel majd a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, Mácsai Pál, Müller Péter Sziámi Pintér Béla Társulatával közös produkciója, valamint itt lehet megtekinteni Szirtes Edina Mókus diafilmprojektjét, a Maladype Színház, a Tünet Együttes és a Nézőművészeti Kft. előadásait, illetve egy külön helyszínen a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak produkcióit.

Nemzetközi dokumentumfilmeket is láthat majd a közönség Taliándörögdön, a vetítéseket beszélgetések követik. A taliándörögdi Ősök Házában lesz idén a Fonó Udvar, ahol világzenei slágereket hallgathat a közönség. A LEMangURIA mozgásligetben táncolni, mozogni lehet majd, a Wartburg Templomkertben koncertekkel, bábszínházzal, előadásokkal, közösségi programokkal várják az érdeklődőket.

Kapolcson a Momentán Társulat gyerekprogramokkal, előadásokkal, improvizációkkal készül. A Harcsa Veronika Udvarban délelőttönként kézműves foglalkozásokkal, jógával, este pedig jazz-zenével várják a látogatókat. A Muharay Udvarban és a Folk Udvarban a népművészettel, hagyományokkal lehet ismerkedni, a kapolcsi római katolikus templom a komolyzenei koncerteknek ad otthont, és idén is vár mindenkit a Modern Art Orchestra és Hobo helyszíne, valamint a Design Terminál és a Kaláka Versudvar. A fesztivál nagyszínpadán, a MOL Nagyon Balaton Panoráma Színpadon fellép mások mellett az Ivan & the Parazol, Péterfy Bori & Love Band, a Hiperkarma, az Irie Maffia, az Anna and the Barbies, az Ocho Macho, a Brains, Szabó Balázs Bandája, a Kiscsillag és az Erik Sumo Band. Ezen a színpadon ad koncertet Palya Bea és zenekara, Lajkó Félix & Óperentzia és a Budapest Bár, a fesztivál zárásaként pedig a Skye and Ross from Morcheeba lép színpadra.

Vigántpetenden az irodalmi helyszín vendége lesz mások mellett Bíró Gergely, Király Zoltán, Alexa Károly, ezen kívül bábszínház, filmszínház várja az érdeklődőket, a vigántpetendi templomban pedig komolyzenei koncertek nyújtanak kikapcsolódást. A programigazgató szavai szerint a vigántpetendi Csóromföldén láthatóak majd a Hello Wood alkotóközösség idei művei. Az építészek, designerek, képzőművészek idén a letelepedés és az otthonteremtés kérdéseire igyekeznek majd választ keresni. A települések között Csigabusz közlekedik, a programválasztást a fesztivál megújult mobilalkalmazása segíti.

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.