Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Visszatér a hegedűszó Veszprémbe

2016. július 31. 10:39
Második alkalommal rendezik meg az Auer Hegedűfesztivált Veszprémben augusztus 2. és 7. között. A programokról Kováts Péter fesztiváligazgatót kérdeztük.

– Milyen visszajelzéseket kapott tavaly az első Auer Hegedűfesztivál után?

– Már rögtön a fesztivál után sokan jelezték, hogy szeretnék, ha a rendezvény visszatérő eleme lenne a veszprémi kultúrkínálatnak. Azt is megerősítették, hogy az augusztus eleji időpont tökéletes a fesztivál számára. Mindenkinek tetszett, hogy nagynevű sztárok is voltak a fellépők között, köztük a nemzetközi porondon rendszeresen megjelenő magyar előadókkal.

– A tavaly Veszprémbe hozott nagy nevekkel magasra tették a lécet. Idén sikerült ezt a színvonalat tartani vagy akár emelni?

– Sikerült, idén sem kisebb nevek jönnek, és erre vigyáznunk is kell, hiszen Auer Lipót szellemi öröksége – és az a színvonal, amit egész életében képviselt – erre kötelez minket, méltónak kell lennünk az ő jelentőségéhez.

– Milyen zenei irányzatot képvisel a program?

– A tavalyi koncepció bevált. Ez elsősorban egy klasszikus zenei fesztivál, a klasszikus zenének azonban sok műfaja van a kamarazenétől kezdve a nagyzenekari koncerteken át a szólókig.

Most is lesz két olyan koncert, amelyeken keresztül más irányba is kitekinthetünk: semmiképp nem akartuk elhanyagolni a népzenét, ezért lesz egy olyan népzenei fellépés, ahol a hegedű játssza a főszerepet; emellett pedig a jazz, az improvizáció is megjelenik Lajkó Félixnek és Balázs Jánosnak köszönhetően, és ehhez a koncerthez a Mendelssohn Kamarazenekar is csatlakozik majd. A kínálat tehát sokszínű, úgy gondolom, hogy mindenki meg fogja találni benne azt az elemet, ami az ízlésének megfelelő, és talán olyan élmények is érhetik majd a közönséget, ami tágítja ezt az ízlésvilágot.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.