Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kész Zoltán: Orbán Viktor megalázza a veszprémieket

2016. augusztus 1. 9:33
Az országgyűlési képviselő szerint a miniszterelnök nem elégedett a helyi Fidesszel, ezért vonta vissza a veszprémi fejlesztéseket.

A Magyar Közlöny július 29-ei számában olvasható, hogy a kormány visszavonta több olyan határozatát, amelyet infrastrukturális fejlesztésekre, útfejlesztésekre kötött korábban. A Veszprémet érintő megállapodásból törölték az Aranyosvölgybe tervezett új völgyhidat, a 8-as számú főút és a 82-es számú főút összekötését is.

„A kormányrendeletet személyesen Orbán Viktor írta alá, így ő alázta meg a veszprémieket. Megalázta, mert az ünnepélyes keretek között bejelentett fejlesztések három hónapot sem éltek meg. Megalázta a veszprémieket, benne azokat, akik még hittek neki – köztük párttársait, Porga Gyula polgármestert és a helyi párttitkárt játszó Ovádi Pétert”- mondta hétfő reggeli sajtótájékoztatóján Kész Zoltán.

Kész Zoltán egy májusi sajtótájékoztatón VeszprémbenKész Zoltán egy májusi sajtótájékoztatón Veszprémben

Az országgyűlési képviselő szerint a miniszterelnök nem elégedett a helyi Fidesszel, ezért vonta vissza a veszprémi fejlesztéseket. Úgy látja, Orbán Viktor megelégelhette, hogy a veszprémi Fideszhez köthető Új Nemzedék Központ ügyeiben már az Állami Számvevőszéknek kellett feljelentést tennie, továbbá nem tetszhet neki az sem, hogy Némedi Lajos alpolgármester nem személyesen válaszol az őt ért korrupciós vádakra. „Vagy nem tetszik neki a veszprémi Navracsics Tibor különutas viselkedése a menekültkérdésben?”

Kész Zoltán felszólította Porga Gyula polgármestert és Ovádi Pétert, hogy a veszprémiek érdekében támogassák képviselői munkáját és haladéktalanul üljenek tárgyalóasztalhoz.

„Találjuk ki, hogy mit tudunk közösen tenni azért, hogy a kormány visszavonja legutóbbi döntését, amellyel elvették a közlekedésfejlesztés lehetőségét Veszprémtől. Magam független, párton kívüli képviselőként továbbra is készen állok arra, hogy politikai nézeteltéréseinket félre téve, együtt, veszprémiként dolgozzunk azért, hogy az itt élőknek jobb legyen”- zárta sajtótájékoztatóját Kész Zoltán.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.