Horváth Dániel az M1 csatorna szombat reggeli műsorában beszélt a kvótareferendumról és a migrációról, valamint Törökország esetleges EU-csatalkozásáról. A kutató elmondása szerint több tagállam is megkérdőjelezte az EU-Törökország megállapodás működőképességét, de a németek leszögezték: nincs B terv, végre kell hajtani a megállapodást.
Törökország viszont – mint fogalmazott – visszatért a hónapokkal korábbi retorikájához, és a megállapodás rá eső részéből csak pozitív elemeket kommunikál, így a vízummentesség megadását, ugyanakkor a kötelezettségekről nem beszél.
Horváth Dániel megemlítette azt is, hogy tavaly 1700 török kért menedékkérelmet Németországban, idén viszont már az első félévben elérték ezt a számot. Szerinte többségük kurd nemzetiségű lehet.
Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a Kurier című lap vasárnapi számában ugyanakkor a csatlakozási tárgyalások megvétózását helyezte kilátásba. "Az uniós tagországok külügyminisztereinek tanácsa új tárgyalási fejezetek megnyitásáról fog dönteni, azonban én ellene szavazok majd" – nyilatkozott a tárcavezető. Kurz kifejtette: Törökország nem teljesíti a vízummentesség alapkövetelményeit, és a csatlakozási tárgyalások előfeltételei sem valósultak meg.
A miniszter szerint az uniónak magának kell megoldania a menekültügyi helyzetet. A helyszínen nyújtott humanitárius segítségre van szükség, és meg kell állítani az illegális bevándorlókat az uniós külső határon. Mint fogalmazott: az embereket Európán kívüli menekültközpontokba kell szállítani.