Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

Minimum 15 ezer Ft az iskolakezdés

2016. augusztus 9. 14:33
Egy felmérésből kiderül, hogy a tanszerek beszerzése a családok többségében az édesanyák feladata, akik ilyenkor átlagosan 10-20 ezer forintot költenek. Amennyiben iskolatáskát is kell vásárolni, ez az összeg 5-15 ezer forinttal is gyarapodhat. A szülők nagy része nem támogatja az elektronikus tankkönyvek és az iskolai tablethasználat bevezetését.

Az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlások alkalmával egy család egy gyermekre átlagosan 10 és 20 ezer forint közötti összeget költ el a nyáron; ha új iskolatáskára is szükség van, ez akár duplájára is nőhet – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből.

„A hátizsákok tekintetében az elsősöknél érezhető a legnagyobb ráfordítás a szülők részéről. Mivel az ergonómia mellett az is fontos szempont, hogy ne csak egy évre szolgálják ki a kisiskolásokat, legtöbben a 10-15 ezres (32%) és a 15 ezer forint feletti (31%) táskákat keresik. Szerencsére a kezdeti kiadásokat csökkenti, hogy az alsó tagozatos tanulók ingyen juthatnak hozzá a tankönyvekhez” – mondta el Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

MTI fotó: Koszticsák SzilárdMTI fotó: Koszticsák Szilárd

Felsőbb osztályokban idén a családok egynegyede nem cseréli le gyermeke meglévő iskolatáskáját, minden második szülő pedig 5 és 15 ezer forint között áldoz egy új darabra. A nyári szüneti teendők után egyébként a tanszerek beszerzése is az édesanyákra marad az esetek közel 75 százalékában, akik előnyben részesítik a személyes vásárlást (60%), ám vannak, akik már az online és a bolti vásárlás kombinációját választják (30%). A játékáruház adatai szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest a mobileszközről (tabletről vagy okostelefonról) érkező forgalom közel 10 százalékkal nőtt idén.

Augusztus végén kezdődik a roham

A gyermekek nagy örömére az iskolaszerek kiválasztásában szinte minden családban a demokrácia érvényesül, ily módon közösen döntenek arról, milyen füzet vagy tolltartó kerüljön szeptember elsején a táskába. Ennek megfelelően alakul a főbb szempontok fontossági sorrendje is: első helyen szerepel, hogy az adott tanszer elnyerje a nebuló tetszését (86%), amit a tartósság (85%) és az ergonomikus kivitelezés (83%), végül pedig az olcsóság (62%) követ.

Minden második családban fontos, hogy a kedvenc mesehős mosolyogjon például a tolltartóról: az alsósok körében a Jégvarázs, a Verdák és a Mancs őrjárat hódít, a felsősöknél pedig a Minyonok, a Monster High és a Star Wars a kedvenc.

A suli előkészületei a legtöbb helyen augusztusban kezdődnek, viszont az első osztályt kezdő gyermekek szüleinek egyharmada már júliusban nekilát a vásárlásnak.

„A nyár utolsó hónapja a legerősebb, ilyenkor generálódik a legnagyobb forgalom. Nem azért, mert az utolsó pillanatra hagyják a családok a bevásárlótúrát, hanem sokan ilyenkor kapják kézhez a munkáltatójuktól az iskolakezdési utalványokat. A támogatás alapvető fontosságú, hiszen a családok több mint felénél ilyenkor 10-30 százalékkal nőnek a havi kiadások, minden ötödik szülőnél pedig 30-50 százalékkal is megdobhatja a havi költségvetést a tanévre való felkészülés” – tette hozzá Gyaraki Dávid.

A megkérdezettek kétharmada egyébként nem pártolja az elektronikus tankönyvek és a tablethasználat bevezetését. „A szülők visszajelzéséből kiderült, hogy a többség a tablethasználatot is plusz kiadásnak gondolja amellett, hogy a személytelenséget, a szemre gyakorolt káros hatásokat és a valódi értékek eltűnését tulajdonítják az okoseszközöknek” – mondta el a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

vehir.hu
további cikkek
A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. 2026. március 19. 11:06 Új együttműködések a Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Új együttműködések a Pannon Egyetemen Két új partnerségi megállapodás aláírása, egy új egyetemi magazin bemutatása és több jövőbe mutató kezdeményezés is szerepelt a Pannon Egyetem márciusi sajtótájékoztatójának napirendjén. Az intézmény vezetői hangsúlyozták: az egyetem célja nem csupán a hallgatók magas színvonalú képzése, hanem a régió fejlődésének támogatása, a tehetségek korai gondozása, valamint a tudomány és a gyakorlati tapasztalatok összekapcsolása. 2026. március 10. 21:42 Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek közélet Harmadszor vehettek hangszert a kézbe a veszprémi gyerekek Harmadik alkalommal érkezett Veszprémbe a Hangszert a kézbe! roadshow, melynek célja, hogy a gyerekek közvetlen tapasztalatokat szerezzenek a hangszerekkel. 2026. március 4. 17:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.