Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Porga: a veszprémieket az eredmények érdeklik

2016. augusztus 10. 11:07
Egy asztalhoz ült Porga Gyula és Kész Zoltán. A veszprémi polgármester szerint nehéz olyan országgyűlési képviselővel együtt dolgozni, aki folyamatosan sértegeti őket, miközben alig tud felmutatni valamit.

A szerda reggeli tárgyaláson az irodájában fogadta Porga Gyula Kész Zoltánt. A veszprémi polgármester a beszélgetés során nehezményezte, hogy Kész megválasztása óta, azaz másfél éve ellenzékiként alig tud felmutatni valamit, miközben nem ő az egyetlen nem-fideszes képviselő az országban.

Úgy látja, Kész nem találja még a helyét a politikai pályán, ugyanis nem az lenne a dolga, hogy „folyamatosan a lelátóról kiabáljon”, hanem fejlesztéseket és pénzt hozzon a 24 településnek és a városnak, ugyanis a veszprémieket csak az eredmény érdekli. Megjegyezte, Kész nem használja ki megfelelően amerikai kapcsolatait sem, így nem csak onnan, hanem szinte sehonnan sem hozott még pénzt a városba, miközben ő is „ugyanazon a pályán van.”

A város a TOP-os pályázatoknak köszönhetően 11,5 milliárd forintot fog elkölteni az elkövetkező években, melynek során többek között új óvodákat és körforgalmakat is építenek, a Modern Városok programban pedig közel 40 milliárd forintból fejlesztenek, emellett további 50-60 projekt áll a város előtt.

Kész szerint Porga nem akar vele együtt dolgozni, és személyeskedően válaszolt, miközben azt mondta, hogy a veszprémi választók nem csak a források városba hozásáért, hanem az emberek képviseléséért választották meg. Elmondta, hogy neki köszönhető a német nagykövet veszprémi látogatása, egy iskola támogatása, és egy nyugdíjas otthon eszközparkjának megújítása, emellett többször szólalt fel a parlamentben másfél év alatt.

Porga Gyula elmondta, hogy együttműködési szándékkal hívta meg Kész Zoltánt, aki erre a gesztusra többször személyeskedő hozzáállással reagált. Ennek ellenére a polgármester bízik benne, ha valódi fejlesztésekről is szó esik a jövőben, akkor ismét tárgyalóasztalhoz ülhetnek.

Ge. Á.
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.