Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Október végéig érvényesíteni kell a diákigazolványokat

2016. szeptember 28. 11:27 // Forrás: mti
A közoktatásban, valamint a felsőoktatásban tanulóknak október 31-ig be kell szerezniük az új diákigazolvány-matricákat.

Az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatta a diákigazolvánnyal igénybe vehető utazási kedvezményekkel kapcsolatban, az itt közölt információk azonban nem csak a budapesti közlekedésben érvényesek.

A diákigazolványok érvényesítése - a tanköteles kor betöltését követően - azért szükséges, mert kedvezményes tanulóbérletet csak érvényes diákigazolvánnyal vagy ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolással lehet használni, ezek nélkül a bérletszelvény utazásra nem jogosít.

Az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolások a kiállítástól számított 60 napig érvényesek, szükség szerint tehát 60 naponta újat kell beszerezni. Más dokumentummal, például iskolalátogatási igazolással, hallgatóijogviszony-igazolással az utazási kedvezményeket nem lehet igénybe venni, minden ilyen esetben pótdíjazásra lehet számítani, fontos tehát időben gondoskodni a diákigazolványok érvényesítéséről - figyelmeztet a BKK.

A tanulói bérletkedvezmény a tanévre, illetve a tanév II. félévére érvényesített diákigazolványnál a tárgyév októberi bérlet érvényességéig vehető igénybe.

vehir.hu
további cikkek
A télies útviszonyok miatt fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat a közútkezelő közérdekű A télies útviszonyok miatt fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat a közútkezelő A következő napokban téliesre forduló időjárás és útviszonyok, valamint az ünnepek okán megnövekvő forgalom miatt fokozott óvatosságra figyelmezteti az autósokat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2024. december 22. 12:05 Középpontban a környezeti nevelés Pannon Egyetem Középpontban a környezeti nevelés A Pannon Egyetemen 2022 óta fut a Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében a Nemzeti Kutatások alprogram, amely a környezettudatos életmóddal kapcsolatos társadalmi és nyelvi attitűdök vizsgálatát veszi górcső alá online szövegek és kérdőíves felmérések alapján. A projekt 2025 végéig tart. 2024. december 19. 18:19 Szerdától szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között közlekedés Szerdától szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között Szerda hajnaltól szünetel a vonatforgalom Veszprém és Ajka között, mert egy szakaszon az eső alámossa a vasúti pályát - közölte a MÁV kedden az MTI-vel. A pályafelújítás várhatóan a jövő év elején kezdődik és fél évig tart majd, ez idő alatt pótlóbuszok szállítják az utasokat. 2024. december 11. 10:07 Veszprémi rendőr intézkedett legtöbbet az országban ittas vezetővel szemben közélet Veszprémi rendőr intézkedett legtöbbet az országban ittas vezetővel szemben Negyven sofőrt szűrt ki a szolgálatirányító parancsnok a forgalomból, akik veszélyt jelentettek a többi közlekedőre. 2024. december 6. 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.