Nagyot fordult a világ Németországgal és Ausztriával a 2015-ös migránsválság kirobbanása óta. Elméletben mindkét ország terve működött, azonban a tapasztalatok, és a gyakorlat megmutatta, hogy ha akarják, se tudják erőltetni azt, ami nem megy. Ráadásul a nép is kezd besokallni. Nagyvonalakban vesszük górcső alá, miként változott a két ország hozzáállása egy év alatt.
NÉMETORSZÁG
Régóta köztudott, hogy Németország demográfiai mutatói a kétezres évektől drasztikusan romlanak, amit olyan előrejelzések is nyomatékosítanak, hogy 2050-re az ország lakossága a mai 80 millióról a jelenlegi tendenciákat folytatva akár 55 millióra is csökkenhet. Tudja ezt Angela Merkel is, így nem csoda, hogy meghirdette a „Wilkommenskulturt”, azzal az ötlettel, hogy a népességfogyást a Közel-Keletről beáramló tömegekkel ellensúlyozza.
Merkel és a német elit azért gondolhatta, hogy ez működőképes lesz, hiszen menekültkrízis előtt sikeresen integrálták a közel-keleti bevándorlókat, és a XX. század végén érkező török tömegeket. A recept kisebb tömegben egyszerű volt: megtanították őket németül, és szétosztották a munkavállalókat a tartományok között.
A németek és Merkel pártja, a CDU-SPD valószínűleg bíztak abban, hogy ez így jó lesz, és mindenre képesek, ezért 2015-ben olyan kommunikációt folytattak, ami bátorította a közel-keletiek megindulását a kontinens felé. Itt kezdődtek a bajok, de nem csak Németország számára. Eredetileg hiába akartak főleg keresztény gyökerű migránsokat befogadni, mások is elfogadták a meghívást: olyan muszlimok is megindultak, akik nemhogy háború elől nem menekülnek, de még csak integrálódni sem nagyon akarnak. 2015 nyarán még tartott az önbizalom, amely a német nép támogatásával még erősebbé vált. Itthon eközben már elkezdték építeni a déli határzárat.
Angela Merkel és a híres bevándorlós szelfi
2015 ősze körül azonban egyre csak sokasodtak azok a hangok Európa-szerte (Dánia, Svájc, Ausztria), amelyek elégedetlenséget sugalltak. Köszönhető volt ez többek között annak, hogy egyre többen jöttek rá: rengeteg gazdasági migráns érkezik csupán a szociális hálót kihasználni. A menekülttáborok elleni támadások is egyre csak szaporodtak, ezzel párhuzamosan pedig az olyan bevándorlás ellenes pártok is, mint a Pegida, vagy az AfD, megerősödtek. Merkel eközben még mindig kitartott a menekültpolitikája mellett, mondván a megbélyegzés ártalmas, pedig időközben megtörtént a párizsi Bataclan-merénylet is.
Az év vége felé már többen szólaltak fel Németországban a kancellárral szemben, többek között Horst Seehofer bajor miniszterelnök is, aki további „szövetségeseket” szerzett magának. Hiába tartott ki politikája mellett Németország elsőszámú vezetője, a közvélemény már joggal várta el tőle, hogy tegyen már valamit. Az elemzések szerint ekkor kezdett csökkenni a népszerűsége, pedig még hátra volt a java: Köln. Az év végéig 1 millió migráns érkezett Németországba.
A szilveszteri események, és a német sajtó napokig tartó hallgatása további népszerűség-csökkenést eredményezett, ami után kénytelen volt valamit lépni. Merkelék 2016 januárjában fogadtak el egy olyan dokumentumot (Mainzi nyilatkozat), amely egyebek mellett a Németországba érkező menekültek számának korlátozását, az elutasított menedékkérők hazaküldésének felgyorsítását, a bűncselekményt elkövetők menedékjogtól való megfosztását és általában véve hatósági ellenőrzésük erősítését irányozza elő.
Ekkor már többen gondolhatták azt joggal, hogy irányt vált a német bevándorlási politika. Ami részben igaz is volt, ám a lakosok mégsem éreztek jelentős változást, a „szírek” ugyan jóval kevesebben, de jöttek, és jöttek. A csökkenést jelentősen a magyar határzár befolyásolta. Eközben a jobboldali AfD (Alternative für Deutschland) tovább erősödött, 2015-höz képes megduplázta támogatottságát a legtöbb tartományban.
2016 nyarára, mikor már nagyjából kiderült, hogy 1 millió migránsból csupán 54 állt munkába, kijött egy közvélemény-kutatás, mely szerint a német döntéshozók szerint teljesen le kellene zárni a balkáni útvonalat ahhoz, hogy csökkenteni lehessen a migránsok számát. Ekkortájt volt az az időszak is, amikor török-EU megállapodás körüli hajcihő tetőzött: Erdoğanék szinte zsarolták az Európai Uniót a migránsok visszatartásával kapcsolatban. A legtöbbeknek nem is voltak szimpatikusak a feltételek.
Illegális bevándorlók a röszkei határátkelőnél 2015-ben. FOtó: MTI
2016 szeptemberére több német, francia és belga terrorcselekmény után jött az újabb mélyütés: Merkel pártja történelmi vereséget szenvedett a berlini tartományi választásokon. Itt már kénytelen volt ő is beismerni, hogy megbukott a menekültpolitikája, és kész elgondolkodni rajta. A kancellár szeptember 19-én kimondta:
„Legszívesebben sok-sok évvel visszaforgatnám az idő kerekét, hogy a német kormány és minden illetékes jobban felkészülhessen arra a helyzetre, ami tavaly nyár végén előállt.”
Elismerte azt is, hogy Németország korábban nem volt az integráció bajnoka. Meglátjuk, hogyan tovább.
AUSZTRIA
Abból a szempontból más az észak-nyugati szomszédunk hozzáállása menekültkérdéshez, hogy míg Németország szinte irányította az EU-t, és szívta magába az embereket, addig Ausztria ugyan szintén tárt karokkal várta az újonnan érkezőket, kommunikációjuk mégis sokszor abban merült ki, hogy ostorozták Magyarország hozzáállást, miközben tisztában voltak azzal, hogy ők az egyik fő haszonélvezői a déli határzárnak.
2015 ősze volt az az időszak, amikor már bőven építették azt a magyar kerítést, amit a szociáldemokrata Faymann vezette Ausztria finoman szólva is erősen bírált. Részükről mégis meglepő pálfordulás következett: belátták, hogy lehet a dologban valami magyar gógyi, hiszen a migrációs nyomás csökkentésére nem mást terveztek a szlovénokkal közös határukra, mint szakaszos kerítést, és „ajtócskát oldalelemekkel”. Ekkortájt még Merkelt tartották fő beszélgetőpartnerüknek, és kitartottak amellett, hogy nincs értelme kerítést építeni a nemzetállamok köré.
Werner Faymann. Fotó: MTI/EPA
2016 májusában lemondott Werner Faymann, amit azzal indokolt, hogy országának erős kormányra van szüksége, és azzal, hogy megromlott a pártján belüli támogatottsága. Valójában azonban szerepet játszott az is, hogy egyre többen voltak elégedetlenek az osztrák menekültpolitikával országon belül, és az is, hogy az áprilisi tartományi választásokon igencsak megerősödött a szabadságpárti jelölt (FPÖ), Norbert Hofer. Ők voltak azok, akik kampányukban az „Idegenként a saját hazánkban” és az „Új mecsetek helyett új lakásokat” szlogenekkel kampányoltak. Ezután következett az emlékezetes belpolitikai huzavona a választásokkal, és a szavazatok újraszámlálásával.
2016 júniusában Bécsben is belátták, és kimondták, hogy túl sok az országba áramló bevándorló.
„Kicsúszott a kezünk közül az irányítás. Jelenleg nem mi, hanem az embercsempészek döntik el, ki léphet be országainkba. Egy közös, európai megoldásban hiszünk, de amíg nincs, saját határainkról kell gondoskodnunk”
-mondta Sebastian Kurz, osztrák külügyminiszter, miután kijött az az adat, hogy az évben már 25 ezer migráns érkezett Ausztriába. „Ez meghaladja Ausztria kapacitásait”- mondta akkor a 29 éves politikus, aki hozzátette, hogy komolyabb lépésekre van szükség, mert ”különben szétrombolják a kontinensünket.” Ekkor bejelentették azt is, hogy 50 millió eurót fordítanak nyelvtanfolyamokra, hogy gyorsabb legyen az integráció.
Júliusban már arról szóltak a hírek, hogy sürgetnék a menekültek kitoloncolását, ugyanis akár 3 év is eltelhet, míg egy-egy ember ügye rendeződik. Ez az időszak szerintük alkalmas arra, hogy könnyebben radikalizálódjanak, így több tartományban ráálltak arra, hogy minél előbb kiszúrják a „veszélyes elemeket.” Idén augusztusban már a menekültügyi szükségállapot kihirdetését szorgalmazta az osztrák belügyminisztérium, azzal az indokkal, hogy nem bírnak az embertömeggel. A tervek szerint az év végéig 37500 menekültkérelmet fogad be az ország.
Külügyminiszterek egymás közt: Sebastian Kurz és Szijjártó Péter. Fotó: EPA
Szeptemberre egyre őszintébb lett Ausztria, Sebastian Kurz egy lapinterjúban ugyanis azt mondta, hogy ha rajtuk múlna, már az unió külső határainál megállítaná a menekülteket. Kurz addig is elment, hogy védelmébe vegye Magyarországot, hiszen visszautasította Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter azon állítását, hogy hazánkat ki kellene zárni az Európai Unióból a menekültpolitikája miatt.
Ma, pár nappal a vasárnapi népszavazás előtt azt látjuk, hogy nagyot fordult a világ mindkét országgal, de ide vehetnénk a franciákat is, ahol egyre csak erősödnek a Juncker-féle befogadó menekültpolitikát kritizáló hangok, a V4 ről nem is beszélve. Eredménytől függetlenül nem tudni, mi lesz az országok hozzáállása és kommentárja október másodika után országunkhoz, de az biztos, afelé tendálunk, hogy egyre többen és őszintébben mondják ki: a mostani irány nem jó Európának.
Források: Minorities blog, Magyar Idők, 888.hu, Origo, Index, Kitekintő, ATV, Mandiner, HVG
Címlapfotó: Stern.de
