Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erkölcsi nagyságuk és hazaszeretetük utat mutat számunkra

2016. október 6. 18:26
Életünk sorvezetői lehetnek ma is az aradi vértanúk és a Budapesten mártírhalált halt Batthyány Lajos miniszterelnök. Rájuk emlékeztek csütörtökön Veszprém több pontján is.

Városrészi megemlékezéseket tartottak az alsóvárosi temetőben, a dózsavárosi temetőben, Kádártán és Gyulafirátóton.

A városi központi megemlékezésen Némedi Lajos alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket a Török Ignác utcai aradi vértanúk emlékműnél. Az alpolgármester emlékeztetett: közel 170 éve már, hogy a magyar nép felkelt, hogy kivívja függetlenségét, és számos más nép hűséges fiai is velünk együtt küzdöttek. S bár a szabadságharc elbukott, a reakciós hatalmak pedig kegyetlenül bosszút álltak a legjobb katonáinkon és politikusainkon, október 6-a nemcsak a forradalom felett érzett szomorúságról szól.

Büszkék lehetünk azokra, akik az életüket áldozták a magyar nép szabadságáért, hála és tisztelet jár nekik – ahogy mindazoknak a katonáknak és rendőröknek is, akik ma a határainkat védik – mondta.

Zentai László ezredes arra biztatott, hogy állítsunk méltó emléket az Aradon kivégzett tiszteknek és gróf Batthyány Lajosnak, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökének. Hiszen ez a 14 tisztalelkű férfi és a névtelen hősök voltak azok, akik megteremtették a polgári Magyarország alapjait.

Babérkoszorú helyett mégis csak bitófát kaptak, az önkény és a gátlástalanság nemzeti áldozataivá váltak. Hittek benne, hogy Magyarország egy szabad önrendelkezésű, kiteljesedett ország lehet a birodalmon belül, a forradalom és szabadságharc Bécsből nézve azonban nyílt lázadás volt az abszolút császári hatalommal szemben, melyet az udvar nem tűrhetett. Bécs győzni akart, és amikor a magyarok nem ismerték el bukásukat, csupán megadták magukat a túlerővel szemben, kegyetlen megtorlás következett.

A 13 aradi vértanú azonban ma is ékes és követendő példája annak, hogyan tud hitet tenni egy közös eszme mellett annyi eltérő etnikumú és társadalmi helyzetű ember. Mind egy zászló alatt egy hazafinak vallották magukat – idézte Jókai szavait az ezredes. Ezeket az embereket nem a származásuk tett naggyá, hanem tetteik; életük és haláluk felvállalása tudatos döntés volt. Becsületes emberek voltak, akik hittek abban, hogy igaz ügyért harcolnak, hittek szavaik tisztaságában, elveik jóságában és esküjük szentségében, erkölcsi nagyságuk és hazaszeretetük pedig utat mutat számunkra.

Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Schweidel József, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Láhner György, Knezich Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly és Batthyány Lajos emlékére az önkormányzat, a honvédség, a rendőrség, civil szervezetek és pártok helyeztek el koszorút a Török Ignác utcai emléktáblánál.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben sport A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. tegnap 15:38 Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson közélet Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. tegnap 11:28 A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását közélet A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. 2026. január 31. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.