Az emlékmű frekventált helyen, a Kossuth utcai aluljáró és a Budapest út 8. közötti park területén kapott helyet, adózva a több százezer ártatlan áldozat emléke előtt.
Porga Gyula, Veszprém polgármestere az avató ünnepségen arról beszélt, hogy az alkotás egyfajta kegyhelyként is szolgál, megadva az áldozatok szeretteinek azt a lehetőséget, amit az elnyomó kommunista rendszer megtagadott tőlük: hogy méltóképpen róják le kegyeletüket.
Hozzávetőlegesen 700-800 embert hurcoltak el a Szovjetunióba Veszprémből is, országosan pedig mintegy 700-800 ezer magyar fogoly került szovjet munkatáborokba a II. világháborút követően. Közülük kb. 400 ezren tértek vissza, a többiek meghaltak vagy eltűntek, testük jeltelen sírba került. Az életben maradottaktól és családtagjaiktól még az emlékezés jogát is megtagadta a kommunista hatalom: soha, sehol, senkinek nem beszélhettek a történtekről, szigorú megfigyelés alatt tartották őket. Ám soha, sehol nem ismétlődhet meg egy ilyen gyalázat – intett a polgármester.
Menczer Erzsébet, a Gulág Emlékbizottság tagja és a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (SZORAKÉSZ) elnöke kiemelte: a magát feljebbvalónak tartó kommunista hatalom valójában semmivel sem volt jobb a hitleri hatalomnál. Ugyanúgy szögesdrótok mögé zárta azokat, akiknek kételkedett a lojalitásában, és marhavagonokba toloncolva, koholt vádakkal vagy sokszor bármiféle ítélet nélkül kényszermunkatáborokba hurcoltatta az embereket. Gyűlöletet szítottak az őrökben, hogy akinek nem tudott teljesítményt nyújtani, azt azonnal kivégezzék, akié pedig elfogadható volt, azt később.
A civilizáció alapjait és az alapvető emberi jogokat tiporták meg, emberiségellenes bűntettek követtek el. Egyszer azonban minden diszkriminációval élő önkényuralomnak leáldozik, ahogy a kommunizmusnak is leáldozott, noha még mindig vannak olyanok, akik tagadják a történteket. Nekünk azonban beszélnünk kell róla, nem hagyhatjuk veszendőbe a tanulságokat, át kell örökítenünk őket – hangsúlyozta az elnök asszony.
Az ünnepi beszédek után az önkormányzat, a Gulág Emlékbizottság és a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének képviselői, valamint civilek helyezték el koszorúikat az emlékműnél, mely mostantól hivatott emlékeztetni a jogtalanul elhurcoltakra, a megnyomorítottakra, akik ennek ellenére is helyt álltak, és akik lélekben végre megpihentetnek most.
