Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
7°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
7°C

Nem vesz részt az önkormányzati ünnepségen az MSZP

2016. október 21. 10:58
A szocialisták távol maradnak az önkormányzati megemlékezésektől azokban a városokban, ahol kormánypárti vezetés van.

Nem lesz ez másként Veszprémben sem, erről péntek reggel tájékoztatta a sajtót Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese és megyei elnöke, valamint Hartmann Ferenc, a párt veszprémi elnöke.

Gőgös úgy fogalmazott, hogy a Népszabadság bezárása után döntöttek úgy, hogy nem vesznek részt "a diktatúrát építő" Fidesz, és az általuk vezetett önkormányzatok megemlékezésein. "Ne mlehet együtt ünnepelni azokkal, akik semmibe veszik '56 szellemiségét, folyamatosan megsértik az alkotmányosságot, megnyirbálják a sajtószabadságot" - mondta. Ehelyett az MSZP saját megemlékezéseket szervez. A párt országos központi ünnepségét szombaton tartják Kaposváron, Nagy Imre szülőházánál, de lesznek helyi ünnepségeik is, így Veszprémben péntek este 19 órától a Lovassy Gimnázium előtt, Brusznyai Árpád szobránál, Pápán pedig október 23-án az Erzsébet ligetben.

"Mi, szocialisták hűek vagyunk 1956 örökségéhez, nemet mondunk a gyűlöletre és a hazug propagandára" - fogalmazott Hartmann Ferenc.

Korábbi hír, hogy az MSZP kivételével minden parlamenti frakcióval rendelkező párt aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben arra kérik a világ magyarjait: hajtsanak fejet '56 hősei és áldozatai előtt, és ünnepeljék az évfordulót szeretettel és büszkeséggel.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.