Az EP strasbourgi plenáris ülése 479 igen szavazattal, 37 ellenében, 107 tartózkodás mellett fogadta el a hatpárti indítványt, amelynek benyújtói között ott volt az uniós parlament négy legnagyobb képviselőcsoportja, a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális és az Európai Konzervatívok és Reformerek nevű frakció.
A képviselők elítélték a törökországi jogsértéseket, azonban hangsúlyozták töretlen elkötelezettségüket amellett, hogy Ankara továbbra is erős szálakkal kötődjön az EU-hoz. Az Európai Parlament állásfoglalása jogilag nem kötelező érvényű, de nyomást gyakorol az Európai Bizottságra a tárgyalások "jegelésének" érdekében. Erre a képviselők szerint a júliusi török puccskísérletet követően bevezetett elnyomó intézkedések miatt van szükség.