Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 6. Dóra
Veszprém
7°C
2026. február 6. Dóra
Veszprém
7°C

Adócsökkentés a béremelésért

2016. december 5. 15:52
Adócsökkentést és béremelést jelentett be hétfői sajtótájékoztatóján Ovádi Péter, a Fidesz választókerületi elnöke.

A kormány legutóbbi döntései Veszprémben is rengeteg embert érintenek, ezért is fontos, hogy tájékoztassuk őket – fogalmazott a politikus. Mint mondta, a rendszerváltás óta nem volt még olyan jelentős minimálbéremelés, mint most: 15%-kal emelkedik a minimálbér, a szakmunkás bérminimum pedig 25%-kal növekszik. A béremelések 2018-ban is folytatódnak majd, a minimálbér 8%-kal, a szakmunkás bérminimum újabb 12%-kal emelkedik majd. Ez a béremelés a munka megbecsüléséről szól – hangsúlyozta Ovádi.

– Azért dolgozunk, hogy segély helyett munkából éljenek a magyarok – folytatta, és mint mondja, ez így is van: a munkanélküliség a kormányváltás óta 12%-ról 4% alá csökkent, Veszprémben 3% alatt van. Csak összehasonlításképp: az uniós átlag 8%.

– Évről évre csökkentettük az adókat és béremelést adtunk a közszférának. Azt szeretnénk, ha a versenyszférában is emelkednének a bérek, és mindenkinek megérné dolgozni – jelentette ki. Ezért adócsökkentési programot is hirdetett a kormány, a társasági adó minden gazdasági társaságra vonatkozóan 9% lesz.

Hozzátette: a veszprémi társaságok jól teljesítettek az uniós pályázatokon és gazdasági teljesítményüket figyelembe véve is. Gyarapodott a vagyonuk, nőtt a foglalkoztatás a városban. Az adócsökkentés segítheti őket a további dinamikus fejlődésben. A hatezer veszprémi vállalkozás nagy része kkv, őket segíti a kisvállalkozói adókedvezmény duplára emelése, és az is, hogy a katát már havi egymillió forintos bevételig választhatják. A munkáltatót terhelő járulékok 2017-ben 5%-kal, majd 2018-ban újabb 2%-kal csökkennek.

A képviselő végül a nyugdíjemelésről is beszámolt: annak mértéke jövőre 1,6% lesz, még karácsony előtt pedig minden nyugdíjas egyszeri, tízezer forint értékű Erzsébet-utalványt kap.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.