2020. március 30. // Zalán névnap

Kalózok a láthatáron! Arrrgh!

2009. április 20. 17:48
Rabolnak, csalnak, fosztogatnak, és isznak. Ők a kalózok, akik a VEN-en majd jól megmutatják, hogyan áll az árbóc és dagad a vitorla.

Felszálltunk a hajóra és kifaggattuk a legénységet, akik megosztották velünk, hogy a rektori székért folytatott harcban jó kalózként csakis tisztességtelen eszközökhöz folyamodnak majd.

Nyeste Zoltán (kalózkapitány)

A turizmus és vendéglátás szak réme. 23 évesen tört a csúcsra, cápák közé vetette Jack Sparrow kapitányt, lenyúlta a Fekete Gyöngyöt és kihajózott a magyar tengerre. Ha a szárazföldi patkányok közé merészkedne mégis, sárga kockás Polski Fiatjában feszít. Kedvenc csajozós szövege: Szia! Elférsz kis helyen?

Elmondása szerint az egyetemi napokon nem akarta a vezér szerepét, de az ingyen piának és a szírének hívó szavának ő sem tudott ellenállni.

Mint megtudtuk, a kalózok középkori lovagnak készültek, de rájöttek, hogy míg a Bakonyi Betyárok buggyos inge jól szellőzik, ők a páncélban csak izzadtak volna. A „tengeri veszedelem” életérzést viszont nem cserélnék le semmire, még akkor sem, ha az egész VEN alatt káromkodniuk kell és cefrétől bűzlenek majd. (De hát ki nem? - szerk.)

- Nehéz lenne lovagot játszani ló nélkül. Jobb nekem a tenger! Süt a nap, folyik a rum, és a fedélzeten én vagyok az úr - osztotta meg velünk a kapitány. - Ha enyém lesz a rektori szék - márpedig enyém lesz, a kardomat rá - közelebb hozom Veszprémhez a Balatont, és süllők közé vetek mindenkit, aki a hallgatókat sanyargatja! Érvényteleníteném azokat a rossz jegyeket is, amik a VEN alatt írt zárthelyikből születtek.

Légrádi Péter (első tiszt)

Negyedéves idegenforgalmi és szálloda szakos hallgató. Miután elege lett a matrózok mindennapjaiból, beállt a kapitány mellé, hogy jobb keze lehessen a közelgő háborúban. Szereti, ha folyik a vér és hullnak a fejek, bár motorozás közben inkább megkíméli a járókelők hitvány életét.

Sándi Rebeka (másodtiszt)

Társaihoz hasonlóan szintén a turizmus tanszék oktatóinak keze közül szökött meg, hogy a kapitány belső köreinek tagja lehessen. A hajón egyedüli nőként nincs könnyű dolga, kardja azonban mindig kéznél van, így a szemtelenkedő matrózok kétszer is meggondolják, hova nyúljanak.

- Megleckéztetjük majd az ellenfeleinket rendesen! Szárazföldi patkányok, nem bírják a rumot. Míg ők a kortes programokon isznak, addig mi elraboljuk az asszonyaikat és az aranyukat - mondta az első tiszt. - A gazdasági válság nekünk sem kedvezett amikor szponzorok után kutattunk, így többet kell lopni a megélhetéshez. A hétárbócos vitorlás sem fér be a várba, ezért a bevonuláson is meg kell elégednünk egy kisebbel - folytatta.

- A kalózok nem buzik homoszexuálisak, azért sminkelik magukat, hogy ijesztőbbnek tűnejnek. Még egyszer: nem buzi homoszexuális, hanem kalóz! Ezt választottuk jeligénknek is a VEN alatt - mondta a kapitány. - Fekete Szakáll is, Jack Sparrow is, Shakespeare kapitány (ő tényleg nem mindennapi kalóz - szerk.) is sminkelt, így talán nem gond, ha feldobok egy kis fekete szemfestéket, mielőtt kijövők a kabinomból.


Shakespeare kapitány (Robert De Niro - Csillagpor / 2007.)

- Aki nem akar ránk szavazni, megtörjük. Van egy iránytűnk, ami jól fog jönni; utat mutat majd a hallgatóknak, hogy kire is kell ikszelni. Azonban ha a szép szó nem elég, bevetjük a nehéztüzérséget: az egyik támogatónk a rendelkezésünkre bocsátott két hostess lányt és megfelelő mennyiségű malátapálinkát. A kettő kombinációja - bízom benne - jobb belátásra bírja majd a szavazókat.

Kocsis Sándor

További cikkek

Beindult az online oktatás a Pannon Egyetemen
Beindult az online oktatás a Pannon Egyetemen
A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánját, prof. dr. Navracsics Juditot kérdeztük arról, hogyan sikerül ebben a rendkívüli helyzetben elérni a hallgatókat, és segíteni őket abban, hogy tanulmányaik – rendhagyó módon ugyan, de – a szokásos mederben folyhassanak tovább.
Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz
Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz
Pár nap kell az iskolákban a digitális munkarendre való átálláshoz, de utána látni fogjuk, milyen színes oktatási gyakorlat alakul majd ki ezen a téren - mondta a köznevelési államtitkár a Kossuth Rádióban.
Veszprémben bezárnak az óvodák, kiállítóhelyek, könyvtárak, változik a helyi járatos közlekedés rendje
Veszprémben bezárnak az óvodák, kiállítóhelyek, könyvtárak, változik a helyi járatos közlekedés rendje
Újabb intézkedésekről tájékoztatta a lakosságot Porga Gyula polgármester szombaton.
Hétfőtől bezárnak az iskolák, távoktatásban folytatódik a tanítás
Hétfőtől bezárnak az iskolák, távoktatásban folytatódik a tanítás
Az új oktatási rendet a közösségi médiában jelentette be Orbán Viktor kormányfő péntek este. Arra kérte a lakosságot, vigyázzunk az idősekre.
Tapasztalatot cseréltek a szakképző iskolák
Tapasztalatot cseréltek a szakképző iskolák
A Veszprémi Szakképzési Centrum iskolái jó gyakorlataikat osztották meg egymással egy szerdai rendezvényen.
2020. március 30. // Zalán névnap