Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
4°C

A vártnál nehezebb győzelem / Az utolsó hazai meccset a Veszprém Arénában játssza a csapat

2009. április 25. 22:22
Hozta a kötelezőt a Veszprém Beton KC, de ha jobban koncentrálnak a lányok, lehetett volna nagyobb is a különbség.

Gyors gólváltásokkal kezdődött a mérkőzés, nem sikerült elhúznia a veszprémi lányoknak annak ellenére, hogy az első öt percből az ellenfél négyet emberhátrányban töltött. 3:3-nál a kapufa kétszer is a hazaiakat segítette, így nem tudta átvenni a Szombathely a vezetést.

Egy emberelőnynek köszönhetően 7:4-nél először vezetett három góllal a Beton, de ezt követően a bírók ugyanennyi kétperces büntetést is kiosztottak a csapatnak, így nem sikerült növelni az előnyt. Sőt, ismét egy gólra feljöttek a vendégek, akik egy emberhátrányt követően is tudták tartani magukat.

Továbbra is felváltva estek a találatok és a kiállítások, mindkét edző időkéréssel próbálta felrázni csapatát, de a szünetre maradt az egygólos hazai előny. (12:11) Az első játékrészben Weigel Zita szerezte a legtöbb hazai gólt.

 

     

 

A második félidőt ott kezdték a csapatok, ahol az elsőt abbahagyták, 14-13-ig felváltva osztoztak meg a gólokon. A következő tíz percben fokozatosan elhúztak a veszprémi lányok, az ellenfél csak hétméteresből tudott betalálni, igaz büntetőből 4 gólt is szereztek. 22:18-nál már magabiztosan vezetett a Beton, amit sikerült is megtartani Baranyai Bettina feljavuló kapusteljesítményének, valamint Horváth Viktória fontos találatainak köszönhetően.

A következő öt percben az ellenfél csak egy gólt tudott szerezni, pedig a bírók úgy osztogatták a hazaiaknak a kétperes büntetőket, mint a cukrot. Emberhátrányban két gólt is szerzett a Veszprém, viszont egyet sem kapott, köszönhetően a masszív védekezésnek és a sérüléséből visszatért Lengyel Edit védéseinek. Ekkor már nyolc góllal, 30:22-re vezetett a Beton, Bognár Zsuzsanna és Földes Viktória is eredményesen játszott.

Az utolsó percekben tovább növelhette volna az előnyt a veszprémi csapat. A hazai közönség a tízgólos különbséget „követelte”, azonban több ziccert is elhibázott a Beton, így kilenc góllal, 32:23-ra győzött.

- Hiányoltam a tüzet a csapat játékából, a 23 kapott gól ellenére nem voltam elégedett a védekezéssel sem. Hoztuk a kötelezőt, de fel kell pörögnünk a hátralevő mérkőzésekre – mondta Gyurka János, a hazaiak mestere.

Gyimesi Károly, a Veszprém Beton KC technikai vezetője a találkozó után hivatalosan is bejelentette, hogy az utolsó hazai mérkőzését a Siófok ellen a Veszprém Arénában játssza a csapat, amivel méltóképpen ünnepelhetik meg a kézilabdabarátok a Beton feljutását a legmagasabb osztályba.

Veszprém Beton KC – Szombathelyi ESE 32:23 (12:11)
200 néző, vezette: Kóbor András, Tasnádi László
Hétméteresek: 7/5 7/6
Kiállítások: 14 perc ill. 22 perc

Veszprém Beton KC góllövői:

Weigel Zita 7, Dr. Karsai Dóra 6, Horváth Viktória 5, Földes Viktória 5, Bognár Zsuzsanna 5, Velky Viktória 2, Smidéliusz Júlia 1, Koszorús Katalin 1

Szombathelyi ESE legjobb góllövői:

Sulyok Krisztina 10, Udvardi Zsanett 4, Bolti Lívia 4
 

Németh Attila
további cikkek
Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. Veszprémi Állatkert Megannyi állati és húsvéti élménnyel várja látogatóit a Veszprémi Állatkert az ünnepi hosszú hétvége minden napján. A húsvéti hangulat garantált a Gulya-dombi bejáratnál strucctojásokkal díszített rendhagyó tojásfával. ma 2:55 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. ma 2:41 Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Telekom Veszprém Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. tegnap 22:03 Csak a különbség volt kérdéses Erről jut eszembe… Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. ma 6:05

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.