Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

A zene mindenkit összeköt

2017. március 6. 21:46
Két eltérő életút. Mégis közös bennük a zene szeretete és a zeneiskolájuk iránti tisztelet. Zalavári Eszter, a Veszprém Televízíó szerkesztő műsorvezetője beszélgetett Albert Fruzsina szociológussal és Kovács Attila zeneszerzővel a Beszélgetéssorozat a 100 éves Csermák Antal Zeneiskola egykori növendékeivel soron lévő eseményén hétfő délután a Csermák Antal Zeneiskolában.

Mindkét vendég jó szívvel gondolt vissza iskolájukra, mosolyogva elevenítették fel a zeneiskolai létet, így habozás nélkül igent mondtak a felkérésének, hogy mint volt zeneiskolások meséljenek magukról, hogyan is alakult életük, miután befejezték az iskolát.

A beszélgetés során azt is megtudtuk, milyen indíttatásból választotta Albert Fruzsina a csellót, vagy Kovács Attila a zongorát, illetve milyen belső kényszer vagy külső befolyás miatt kezdtek zeneiskolába járni.

Albert Fruzsina családjában senki sem maradt meg a zenei pálya mellet, ő volt az, akit a legtovább vitt a zene szeretete, de nem emlékszik pontosan, hogy miért is kezdte meg a zeneiskolában a tanulmányait, ám az emlék, hogy miért is a csellót választotta nem halványult el. Igazán egyszerű oka volt – egy lakótelepi lakásban kicsiny hely van egy zongorának. De ez a cselló még mindig megvan, Taliándörögdi lakásának folyosóján még összefutnak nap, mint nap. Mégsem vált életének szerves részévé a zene, az emberi kapcsolatokkal, azon belül is kiváltképp a barátsággal és az egyetemi tanítással ellentétben. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem szociológia tanszékének vezetője.

Albert Fruzsina, szociológusAlbert Fruzsina, szociológus

Kovács Attila ezzel szemben szülői hatásra kezdett zenével foglalkozni. Mindkét szülőjéhez közel állt a zene, és elhatározták, hogy első szerzeményük egy zongora lesz. Ez így is történt és az alaplökést szüleitől kapta meg, hogy zongorán kezdett tanulni, ami egészen a gimnáziumi évekig mindennapjai része volt. Ám egyszer arra ébredt, hogy nem akarja folytatni és ettől semmi és senki nem tántorította el. Műszaki pályára tévedt az egyetem alatt, ám hamar visszatért a zenéhez, és régi tanárához Magdi nénihez. Akkor kezdte élvezni és érezni a zenében a kreativitást és a zenék közötti harmóniát. Büszke és hálás azért, hogy visszakerült hivatása, a zenélés mellé. Bárhol jár, mindig születik benne egy új dallam.

Kovács Attila, zeneszerzőKovács Attila, zeneszerző

Egy ilyen, még soha el nem játszott zongoradarabot hallhattunk az előadás zárásaként, mely dallamoknak inspirátorai unokái voltak.

Krónusz-Riskó Annamária
Domján Attila
további cikkek
A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban A lehetőség évada lesz a 2024/2025-ös a Veszprémi Petőfi Színházban Kedd délután hivatalosan is bejelentették a következő, 2024/2025-ös évad előadásait. Ismét izgalmas repertoárral készül a teátrum, de a kialakult igény miatt nagyon sok korábbi előadás is műsoron marad. Nagy-Kálózy Esztert is láthatjuk majd, csak úgy, mint Őze Áron rendezését. tegnap 22:05 Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Gizella-napok Rendhagyó helyszínen a Gizella Nőikar Ünnepi koncertje Veszprém Megyei Jogú Város kiemelt művészeti együttese, a Veszprém megyei Prima-díjas Gizella Nőikar 2024. évi ünnepi hangversenye a hagyományok szerint a Gizella Napok zárókoncertje is egyben. Az idei évben azonban rendhagyó helyszínen, a Szent Mihály Főszékesegyházban csendül fel a kórushangverseny. tegnap 10:50 Koncertekkel, borkóstolóval, felfedezőtúrával és nyereményjátékkal is készül a főegyházmegye a Gizella-napokra Koncertekkel, borkóstolóval, felfedezőtúrával és nyereményjátékkal is készül a főegyházmegye a Gizella-napokra Mutatjuk, hogy mivel készül a Veszprémi Főegyházmegye az előttünk álló hétvégén a Gizella-napokon. A hosszú programfüzetben kulturális, interaktív és gasztronómiai események is vannak a liturgikus programok mellett. tegnap 10:50 Álomfal épül kívánságainkból Beate Winkler alkotásain keresztül kultúra Álomfal épül kívánságainkból Beate Winkler alkotásain keresztül A Művészetek Háza közreműködésével Temesvár, Varsó és Berlin után Veszprémben is kiállítást nyitott Beate Winkler alkotóművész és emberjogi aktivista. A helyspecifikus veszprémi installáció megvalósítása 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa évad keretében indulhatott el.   2024. május 4. 22:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.