Rangadóhoz illően, majd’ négyezren látogattak ki a Veszprém Arénába a 2008/2009-es férfi kézilabda élvonal utolsó alapszakaszbeli meccsére. A mieinknél ezúttal Markovic hiányzott, miközben a túloldalon Bajusz Sándor személyében régi „kedves” ismerősét üdvözölhette a publikum.
Remekül állta a sarat a vendég együttes a találkozó elején. Az Iváncsik-fivérek, Vujin és Vilovski találataival öt perc után 4:2-re vezetett az MKB. Imre Vilmos korán kikérte idejét, aminek meg is lett az eredménye. Kemény és Törő közreműködésével előbb 6:6-ra, illetve a játékrész felénél 8:8-ra zárkóztak a dunaújvárosiak. A folytatásban is jól tartotta magát az ellenfél, többek között a veszprémi kölcsönjátékos, Bagaric bombáinak köszönhetően. Hét perccel a szünet előtt még mindig csak két gól volt a bakonyiak előnye (13:11), Peric azonban többször is remekül védett, Eklemovics pedig többször is túljárt Mikler, illetve Stochl eszén. Úgy tűnt, hogy ötgólos veszprémi fórral fordulhatnak a csapatok, Nagy Kornél azonban a dudaszó pillanatában még eleresztett egy sistergőset, négyre csökkentve a különbséget (20:16).
Gulyás Péter is csatasorba állt, az utóbbi időben kiváló formában játszó jobbszélső Iváncsik Tamás helyén folytatta. Zarko Sesum szintén pályára léphetett. Előbb a 37. percben a szintén csereként beállt Perezt hozta kihagyhatatlan helyzetbe (23:18), majd nem sokkal később maga is feliratkozott a gólszerzők közé. A találkozó háromnegyedénél Grebenár még tartotta az ötgólos különbséget (27:22), a folytatásban azonban fokozatosan felőrölte fáradó ellenfelét a Mocsai-csapat. Vujin, Sesum és Iváncsik Gergő is könnyedén növelte az előnyt, miközben Peric továbbra jó százalékkal hárította a vendégek próbálkozásait. A mienk csapatkapitánya a hajrában egy szerencsétlen mozdulatot követően a karjához kapott, s nem tudta folytatni a játékot. Liszkai Szilveszter bravúrokkal igyekezett „pótolni” világklasszis kollégáját. A végén Sesumnak köszönhetően tízzel vertük Imre Vilmos szimpatikus és sokra hívatott legénységét.
Budapest Bank férfi kézilabdaliga, 20. forduló:
MKB Veszprém KC–Dunaferr SE 37:27 (20:16)
Veszprém, 3800 néző. Vezette: Herczeg, Südi
Veszprém: Peric – Iváncsik T. 1, Vujin 8 (1), Eklemovics 3, Vilovski 5, Ilyés 3, Iváncsik G. 9 (2). Csere: Liszkai (kapus), Lapcevic 1, Lushnikov, Perez 1, Gulyás 1, Sesum 5.
Vezetőedző: Mocsai Lajos
Dunaferr: Mikler – Miss, Nagy K. 3, Bajusz 3 (1), Kemény 2, Grebenár 2, Törő 8 (3).
Csere: Stochl (kapus), Bagaric 3, Sándor 1, Zubai G. 1, Szalafai 3, Rosta M. 1, Ancsin.
Vezetőedző: Imre Vilmos
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4
Edzői nyilatkozatok:
Imre Vilmos: - Gratulálok a Veszprémnek. Ízelítőt katunk a gors és modern kézilabdából. 40-45 percig megoldottuk a feladatunkat, a hajrában azonban friss játékosaival meglépett tőlünk az ellenfél. A találkozó remekül szolgálta a felkészüléünket a Szeged elleni elődőntőre, ahol szeretnénk meglepetést okozni.
Mocsai Lajos: - Veretlenül teljesítettük az alapszakaszt, amit nagyon negy eredménynek tartok. A csapatomat dicséret illeti. Tipikus ranagdó volt a mai mérkőzés, ahol lépésről lépésre építettük fel győzelmünket.
Az alapszakasz végéredménye:
Az elődöntő programja:
1. mérkőzés
Május 1.: Veszprém–PLER, 18
Május 4.: Szeged–Dunaferr, 18 (tv: Sport1)
2. mérkőzés
Május 6.: PLER–Veszprém, 18
Május 7.: Dunaferr–Szeged, 19 (tv: Sport1)
3. mérkőzés (amennyiben szükséges)
Május 10.: Szeged–Dunaferr, 12.45 (tv: Sport1)
időpont nélkül: Veszprém–PLER
* (A döntő és a párharc a bronzért május 17-én kezdődik és három győzelemig tart)
* (A Győr és a Komló kiesett. A rájátszásban az elődöntőben 2 győzelemig: Veszprém–PLER, Szeged–Dunaferr. Az 5–8. és a 9–12. helyért körmérkőzés – a helyezések szerint 4, 3, 2, 1 bónuszponttal kezdenek a csapatok.)