Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Formula 1 DIRH módra

2009. április 29. 11:14
Fergeteges járgányhajtányban szerepeltek tegnap a jelöltek és korteseik, amolyan VEN Formula 1 módon.

A 2009-es VEN nagydíj öt indulója már az időmérőnek szánt sörivó versenyen is hozták a kiemelkedő formát. Eredményei alapján az első rajtkockáról M ügynök indulhatott, majd őt követte Chelly, Nyeste kapitány, VEN Hefner és a Bakonyi Betyárok "istállója".

A start nem volt felhőtlen mindenki számára, Nyeste kapitány egyik kortese ugyanis nem jelent meg időben, így nem volt, aki megtolja az SS Somalia névre keresztelt négykerekűt. Bár később behozta lemaradását, az idei - a DIRH által tervezett és kivitelezett - autókoncepció hibái már az első kanyar után megmutatkoztak mindegyik csapatnál. Az autókban súlyos károk keletkeztek, azonban a box utcáig mindenki eljutott, így nem melegedett fel a folyékony kenyér és a kerítésszaggató.

Nyertest a technikai hibák miatt nem hirdettek, így az öt jelölt közül senki sem állt a dobogón. Nyeste kapitány a futam utáni sajtótájékoztatón számolt be tapasztalatairól:

- A felső kampusz már évek óta nagy kihívás minden versenyzőnek. Igen szoros volt a verseny. Sajnos már az indulásnál problémáim adódtak, az egyik csapattag elszaladt a dolgát végezni, így a startnál állva maradtam - mondta. - A box utcába érkezés után én is feltankoltam, kerékcserére azonban nem volt lehetőségem, mert azokat már az odafelé vezető úton elhagytam - tette hozzá.

Kocsis Sándor
további cikkek
Rangos elismerést kapott a Paszta Rangos elismerést kapott a Paszta Szeptember 21-24. között zajlott Komlón a IX. Komlói Amatőr Színházi Találkozó. A Komáromi Sándor vezette Paszta komoly sikerekkel tért haza. tegnap 12:34 “Az egónk kiteljesítése helyett a közösség felé kellene fordulni” irodalom “Az egónk kiteljesítése helyett a közösség felé kellene fordulni” Varga Richárd, az Európa Kulturális Fővárosa projekt kulturális menedzserének neve a legtöbb olvasónak ismerősen csenghet: sokan a slam poetry kiváló művelőjeként ismerték meg, sokan nagyszerű tanárként, vannak, akik a Godot Workshop frontembereként, és sokan költőként. Most elsősorban az Európa Kulturális Fővárosa projekt kulturális menedzserét kérdeztük arról, megmaradnak-e a nevéhez is köthető nagyobb fesztiválok, mint például a Holtszezon, de költő énjének is feltettünk néhány kérdést, hiszen a közelmúltban verses kötete jelent meg… 2023. szeptember 26. 16:28 Autómentes nappal hívták fel a figyelmet a mozgás fontosságára Autómentes nappal hívták fel a figyelmet a mozgás fontosságára Az autómentes napon a diákok belekóstolhattak a sportolás különböző formáiba, s kihirdették a legaktívabb általános- és középiskolát is. 2023. szeptember 22. 13:10 Csomagokkal támogatja az iskolakezdést a Katolikus Karitász Csomagokkal támogatja az iskolakezdést a Katolikus Karitász Az iskolakezdés terheit csökkenti a Katolikus Karitász, akik a főegyházmegyében több mint félezer diáknak segítenek. 2023. szeptember 13. 11:33

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.